Hirdetés

Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba
Fotó: Balázs Árpád

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az eseményen kiemelte: a zarándokvonatok „lelki erőműként” működnek. A zarándokutak egyéni változást, lelki megerősödést céloznak meg, ugyanakkor kiemelkedő közös céljaik, üzeneteik is vannak. Volt, amikor a családokért, máskor két nemzet kapcsolatáért, az utóbbi időben pedig a háború lezárásáért, a békéért imádkoztak – sorolta.

„Fontos, hogy képviseljük a normalitást, a teremtett világ értékeit. Amikor a világ egy jó része felborul, megbolondul, teljesen más irányba megy, akkor mutassuk meg, mi az érték” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: Magyarország népessége 95. helyen, területe pedig 109. helyen áll a világ országainak rangsorában, „az értékek megőrzésében, továbbadásában, a normalitás hangoztatásában és megvalósításában mégis elsők között vagyunk”.

Soltész Miklós megjegyezte: a közelmúlt világpolitikai fordulásának köszönhetően már látható, hogy előbb-utóbb eljön a béke, „egyre többen hangoztatják, amit eddig csak mi mertünk”. A világ túloldaláról elindult egy „normalitáscunami”, aminek eredményeképpen változnak a dolgok Európában is – fűzte hozzá az álamtitkár, aki szerint a katolikus egyháznak is köszönhető, hogy „a normalitásban élen jártunk”.

Soltész Miklós kitért arra, hogy a zarándokvonatoknak nemzetegyesítő erejük is van, erősíti a résztvevők magyarsághoz való kötődését. Kitért arra is, hogy Románia schengeni csatlakozásának köszönhetően az idén nem lesz határellenőrzés az erdélyi utazás közben. „Nagyszerű, hogy mindezt mi, magyarok tudtuk megvalósítani” – jelentette ki.

Az államtitkár felidézte:

a zarándokvonatok 2011-ben indultak el először, azóta összesen 25 ezer zarándok vett részt az utakon.

Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, rendkívül büszkék arra, hogy kiszolgálhatják a lelki gyakorlatra útra kelők igényeit. Mint mondta, ez nagyon nagy lehetőség a vállalat számára, és igyekeznek a lehető legkiválóbb színvonalú szolgáltatást nyújtani az utasoknak.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Hozzátette: az utazások során komolyan felkészült műszaki és fedélzeti személyzetet biztosítanak annak érdekében, hogy hatékonyan, gyorsan orvosolni tudják az esetlegesen fellépő problémákat, és a lelki béke az utazás során végig fennálljon. A vezérigazgató kiemelte: szolgáltatásaik színvonalával ösztönözni szeretnék a zarándokokat, továbbá a naponta közlekedő utasokat és a turistákat is, hogy egyéb más célú utazásokra is vegyék igénybe a MÁV járatait.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2024-ben a vasúttársaság rekordszámú különvonatot indított csoportos utazások számára: tavaly csaknem 29 ezer csoportot – egymillió főt – utaztattak, köztük 1800 Erzsébet-táboros csoportot szállítottak. Ez kihívást is jelent – mondta Kormányos László, hozzátéve: mindenkit arra kérnek, időben jelezze utazási szándékát, hogy megfelelő kapacitással tudjanak készülni.

Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök arról beszélt, hogy a zarándokút nem turistakirándulás, mert a résztvevők nem a helyeket járják be, hanem saját magukat. „Ilyenkor az ember átgondolja életét, megnézi, milyen a kapcsolata Istennel és az embertársaival” – fogalmazott.

Szavai szerint

azért is különleges a zarándokvonat, mert egy hosszú szerelvényt kell templommá varázsolni, ahol a többnapos út során végig lehetőség van szentgyónásra, lelki beszélgetésre, közös éneklésre, közös imádságra, hogy „hitben és reményben megerősödve” érjenek el a végcélhoz.

Ősi Barnabás, a Rákóczi Szövetség alelnöke közölte: nagy öröm számukra, hogy kilencedik éve vehetnek részt a zarándokutakon. Ezúttal háromszáz középiskolás gyerek és tanár utazik Csíksomlyóra, nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem a diaszpórából is, Ausztráliától Dél-Amerikán át a világ számos pontjáról.

Hangsúlyozta: a mától egy hónapon keresztül tartó jelentkezési időszakban olyan fiatalokat várnak, akik komolyan veszik a magyarságukat, aktív tagjai valamilyen magyar közösségnek.

Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki, amiért a zarándokutakon egyre több fiatal vesz részt. Úgy fogalmazott: nagyon kedvező az utasok korfája, rengeteg a harminc év alatti résztvevő.

Közölte: ebben az évben az utazási iroda új helyszínekre is szervez zarándoklatokat, újdonság lesz például, hogy ősszel elmennek Niceába is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a csíksomlyói búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonat június 5–8. között közlekedik, a Krakkó célpontú Fekete Madonna zarándokvonattal június 23–26. között utazhatnak az érdeklődők, a Bodajk célpontú Nagyboldogasszony zarándokvonat pedig augusztus 15-én indul.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!