Hosszú és rövid távra is terveznek

HN-információ
Csíkszentsimonban a csatornázás kivitelezése a legfontosabb. Leaszfaltoznák ugyanakkor a község két legforgalmasabb útját, de nagyon szeretnének új sportcsarnokot is építeni – tudtuk meg Kozma István polgármestertől évértékelő beszélgetésünkön. [caption id="attachment_65049" align="aligncenter" width="1000"] Kiss Előd-Gergely[/caption] A régóta dédelgetett csatornázással kapcsolatban az elöljáró elmondta: 2017-ben konzultációt tartottak a lakossággal, amelynek az lett az eredménye, hogy egy hónap leforgása alatt a község lakóinak több mint fele kifizette a csatornázás bevezetéséhez szükséges 300 lej garanciapénzt. A beruházásra egyébként a Harvíz Rt. által lebonyolított POIM (Nagy Infrastruktúra Operatív Program) keretében kerül sor 2019 és 2023 között. A községben korábban bevezették az ivóvizet, ezt a hálózatot is a Harvíz üzemelteti. A községi utakat is szeretnék aszfalttal borítani, de épp amiatt, hogy csatornázásra készülnek, egyelőre csak két forgalmasabb, összesen 1 km hosszú útszakaszt korszerűsítenek a Helyi Fejlesztések Országos Programjából (PNDL) elnyert 1,6 millió lejből. Erre hamarosan megkötik a szerződést. A polgármester ugyanakkor elmondta: a közvilágítás korszerűsítésére egy hete már aláírták a támogatási szerződést, a szintén PNDL-alapokból finanszírozott beruházás értéke 750 ezer lej. Hamarosan kezdődik a közbeszerzési eljárás. A LEADER-programnál nyert pályázatuknak köszönhetően ugyanakkor útkarbantartásra és hó eltakarítására alkalmas felszerelésekkel ellátott traktort vásárol idén az önkormányzat. Elmondta: másik nagy idei tervük, hogy a község iskoláiban tanuló 560 gyerek számára sportcsarnokot építsenek. Az önkormányzat már benyújtotta az Országos Befektetési Ügynökséghez (CNI) a hivatalos igénylését. 180 férőhelyes lelátóval rendelkező sportcsarnokot terveznek. Egyébként a község hat iskolaépületét már sikerült felújítaniuk, illetve a karbantartási munkákat is elvégezniük. Az 5–8-as általános iskola udvarát korszerűsítették, jelenleg a tűzvédelmi rendszeren dolgoznak. Hozzáfűzte, a község két kultúrotthonát is felújítanák. Az erre benyújtott pályázatukat még nem bírálták el, a két ingatlan korszerűsítése összesen mintegy 500 ezer euróba kerülne. Ezenkívül céljuk gáz bevezetése is, a hatályos jogszabályok előírásai azonban akadályozzák a folyamatot. Az önkormányzatnak ugyan lenne pénze bevezetni a gázt, de nem fizetheti ki a falubeliek helyett a bekötés árát. Ettől függetlenül még ebben a hónapban szerződést kötnének nyomáscsökkentő állomás építésére. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!