Hit, közösség, hagyomány
A hithez, az értékekhez, a Szűzanyához, Csíksomlyóhoz való ragaszkodásról beszélt és a hagyományok, valamint egymás tiszteletére bátorította a több tízezres zarándoksereget szombaton Salamon József gyimesbükki plébános a csíksomlyói búcsún. A fogadalmi zarándoklat a járványügyi előírások betartása mellett, rendbontás nélkül zajlott.
Keresztaljákba tömörülve gyalogosan, biciklivel, lóháton, autóval és vonattal közelítették meg Csíkszeredát szombaton a zarándokok, hiszen a járványügyi előírások miatt nem lehetett buszos zarándoklatot szervezni. A szélrózsa minden irányából énekelve-imádkozva vonultak a ferences Mária-kegyhelyre.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai a kegytemplom előtti téren gyülekeztek. Onnan indult fél 11-kor az egyházi és világi elöljárókat kísérő díszkordon. A Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti térre vezető körmenetben a labarumot, vagyis a győzedelmi zászlót és a pápai kisbazilika jelvényét a hagyomány szerint az iskola legjobb tanulói vitték. Idén Balló Levente XII. C osztályos tanuló vitte a labarumot, a pápai kisbazilika jelvényét Orbán Arnold XII.B osztályos diák vitte. Nekik segítettek Tulit Zsombor XII.A és Antal Balázs XII.C osztályos tanulók. Simó Gáspár, a gimnázium lelki vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: hálatelt szívvel indultak útnak, és a népünkre leselkedő veszedelmek megszűnéséért imádkoztak.
– Kértük a Szentlélek vigasztaló és megvilágosító erejét, a járvány okozta nehézségek leküzdéséért is – tette hozzá.
A kegytemplom előtti téren Urbán Erik, a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa a Hargita Népének azt mondta, minden búcsú hasonlít egymásra és különbözik egymástól. Az idei zarándoklat a világjárvány miatt még sajátosabb.
[caption id="attachment_121067" align="aligncenter" width="2010"] Hálájukat és kéréseiket is elvitték a Szűzanyához FOTÓ: DARVAS REZSŐ[/caption]
– A búcsú üzenetét adja a mottó, amit választottunk: „A magasságbeli ereje borít be árnyékával”. Ez azt is jelenti, hogy Isten beárnyékol, megtermékenyít bennünket, hogyha befogadjuk az éltető lelket, az életet adó lelket, és akkor képesek leszünk úgy élni, olyan életet élni, amit az Isten is elképzelt rólunk. Így tudjuk betölteni azt a hivatást, küldetést a társadalomban, az egyházban, a nemzetben és leszűkítve, közvetlen környezetünkben, ahol hétköznapjainkat és ünnepeinket megüljük, és a hétköznapjainkat éljük, hogy ott felelősséggel tudjunk dolgozni. Az idei búcsú ebben erősít meg minket – mondta a ferences elöljáró. Megjegyezte: ne csak a búcsú alatt figyeljünk egymásra, óvjuk egymás egészségét, hanem hazatérve otthonunkban és kisebb közösségeinkben is.
Folyamatosan érkeztek a zarándokok
A Felvidéki Párkányból tizenhatodik alkalommal érkeztek szervezetten zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Vezetőjük azt mondta: egy év kihagyás után leírhatatlan érzés számukra újból megpihenni a Szűzanya lábainál.
– Kicsit megfogyva igaz, de rendületlenül itt vagyunk! Korábbi években buszokkal érkeztünk, most csak tízen képviseljük Felvidéket, ettől függetlenül most úgy érzem, hogy a hangulat meghitt, és a járvány ellenére is töretlen az imádságos lelkület. Ennél több pedig nem is kell, örülünk, hogy itt lehetünk – adott hangot örömének Retkes János zarándok.
[caption id="attachment_121068" align="aligncenter" width="1020"] Felvidéki zarándokok. Elhozták közösségük imaszándékait is FOTÓ: KERESZTES BEA[/caption]
Pusztinából is érkeztek zarándokok a búcsúra, többségük személyautóval látogatott el Csíksomlyóra. Közülük a 66 éves László Margitot szólítottuk meg, aki korát meghazudtoló lendülettel sietett a Hármashalom-oltár felé.
– Alig vártam, hogy eljöjjön a nap, amikor végre a Nyeregbe zarándokolhatok. Persze idén más lett sok minden, ahogy jöttünk kifelé meg-megszólítottak a rendfenntartók, hogy tegyük fel a maszkot. Én törekedtem arra, hogy betartsam az előírásokat, de a kegytemplomhoz közeledve úgy éreztem, mindez mellékes. Az ima a fontos, ez az, ami megtart minket – mondta László Margit. Hozzátette: az egész családját imáiban hordozza, és azt kéri a Boldogságos Szűz Máriától, hogy óvja meg szeretteit minden veszedelemtől.
– Amíg tudok, s amíg erőm engedi, én eljövök ide. Olyan szép, soha meg nem tudom unni – jegyezte meg lelkesen.
[caption id="attachment_121069" align="aligncenter" width="2560"] Salamon József volt az ünnep szónoka. Üzenete: Csíksomlyó a magyarság megmaradásának záloga is FOTÓ: LÁSZLÓ F. CSABA[/caption]
Szentmise a Hármashalom-oltárnál
A szentmise előtt dr. Kerekes László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke, az ünnep főcelebránsa megáldotta a kegytárgyakat, majd Molnár Levente székelyföldi származású, Magyarországon élő Liszt Ferenc-díjas operaénekes szólt a zarándokokhoz, aki az Erdélyi Mária Út Egyesület szervezte imaszalagos zarándoklat világi fővédnökeként Máriapócsról zarándokolt Csíksomlyóra. Molnár Levente elmondta: egyéni zarándoklatát a nemzet egységéért ajánlotta fel. Útközben átvette a közösségek imaszalagjait is, amelyeket a szentmise idején az oltár mellett helyeztek el. Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója a szentmise bevezetőjében azt mondta: a zarándokok motivációi különbözőek, de a hívó szó azonos valamennyiük szívében.
– A szél kihívásaira a fa gyökerével válaszol – vallotta Ilyés Gyula. A pünkösdszombati fogadalmi búcsú éppen a gyökér megerősítését szorgalmazza, megerősítve abban, hogy becsületünk, kimondott szavaink és tetteink egységet alkossanak – mutatott rá a ferences provinciális. Megjegyezte: a zarándokok jelenléte az oltár körül élő hitük, hűségük jele.
– Bár fizikailag távolságot kell tartanunk, a tekintetünk, a mosolyunk, de mindenekelőtt a közös ima egységet teremt köztünk. Isten és a zarándoktárs iránt nyitott szívvel, egymás iránti felelősséggel végigjárva zarándoklatunkat megelevenedik vallási, nemzeti és családi kapcsolatunk a gyökereinkkel, amelyekből táplálkozunk és növekszünk – tette hozzá Urbán Erik.
Dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke köszöntőjében úgy fogalmazott: a jelen levő sokaság ereje jól mutatja mit jelent számukra Csíksomlyó és a csíksomlyói fogadalmi búcsú. Az érsek Miguel Maury Buendía apostoli nuncius és Ferenc pápa korábban Csíksomlyón elhangzott gondolatait is idézte.
– Rajtunk áll, hogy Csíksomlyó a mély és megélt hit földje, a hitben gazdag, kedves Mária-kegyhely marad-e vagy sem. Erősödjünk meg az Istenbe vetett hitben és a Szűzanya iránti áhítatban – hangsúlyozta az érsek.
Kerekes László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke, a szentmise főcelebránsa azt mondta: Isten különleges kegyelme és ajándéka, hogy megtartható a búcsú. Úgy fogalmazott, az elmúlt időszak egyaránt nagy próbája volt „a mi hitünknek, reményünknek és szeretetünknek”.
Salamon József moldvai származású, Gyimesbükkben szolgáló plébános prédikációjában a hithez, az értékekhez, a Szűzanyához, Csíksomlyóhoz való ragaszkodásról beszélt és a hagyományok, valamint egymás tiszteletére bátorította a több tízezres zarándoksereget
Mint mondta, Isten a tiszta hit igenjén keresztül be tudott, és ma is be tud lépni az életünkbe, az életünkön keresztül az otthonainkba, világunkba. A következőkben a zarándoklat fontosságáról beszélt a szónok, mondván, hogy a keresztalják az Istenbe vetett győzelem erejét jelenítik meg és hirdetik.
– Az ima és a szent kereszt, a lobogók, a csengők hangja, a szívből fakadó énekek élő liturgiát és lelki mozgó szentélyt hoztak és hoznak létre, melyet az élő Isten vezet, mint a pusztai vándorlásukban a népet – mondta.
Felidézte, hogy a katolikus székelység számára a pünkösd egyet jelent a somlyói zarándoklattal. A vándormadáréhoz hasonló kényszert érez ahhoz, hogy Somlyóra mehessen. Hozzátette: ilyenkor a külföldön dolgozók is hazakívánkoznak. Beszélt a búcsús keresztek és lobogók fontosságáról, majd felidézte a Márton Áron püspök 1949-es gyimesi bérmaútját és a csíksomlyói búcsún való részvételét, azt, hogy a főpásztort fehér viseletbe öltözött gyimesi férfiak kísérték a kegyhelyre.
– Együtt dobogott a nép és a főpásztor szíve. Felelősség, gondoskodás egymás iránt. Kezében ott volt a pásztorbot, és a hívő nép kezében is zarándokbot – mondta a szónok.
Szentbeszédét a moldvai magyarokról megfogalmazott gondolataival folytatta:
– Maradjunk a Csíksomlyói Segítő Szent Szűz közelében! – kérte a zarándokokat. – Moldvai testvéreink évszázados megmaradásukat hitükben, anyanyelvükben a családnak köszönhetik, a barátoknak, akik elvitték az örömhírt nekik, de legfőképpen annak köszönhető, hogy a Csíksomlyói Szűzanyával és a testvérekkel évente itt találkoztak – hangsúlyozta a búcsús szentmise ünnepi szónoka.
Végül a család egysége megőrzésének fontosságáról beszélt, és szólt az idősekről való gondoskodásról, az apa nélkül élő családok tragédiájáról.
Az idei búcsús misén is részt vett a hazai világi elöljárók mellett a magyar kormány több képviselője. Többek között jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is. A pünkösdszombati búcsú a himnuszok eléneklésével zárult.
[caption id="attachment_121070" align="aligncenter" width="2560"] Molnár Levente, az imaszalagos zarándoklat világi fővédnöke. A palóc himnuszt énekelte a zarándokoknak FOTÓ: LÁSZLÓ F. CSABA[/caption]
Rendbontás nélkül zajlott a zarándoklat
A rendőrség a közösségi médiában mondott köszönetet a pünkösdi búcsú résztvevőinek. Fotókkal illusztrált bejegyzésükben kiemelték, hogy a pünkösdi csíksomlyói zarándoklat kellemetlen incidensek nélkül zajlott, és a jelenlévők betartották a járványügyi előírásokat.
A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség arról tájékoztatta lapunkat, hogy mindössze 13 személynek nyújtottak orvosi ellátást. Három gyermeket és nyolc felnőttet a helyszínen elsősegélyben részesítettek, két személyt pedig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállítottak. A Hargita Megyei Mentőszolgálat sátraiban 25 személyt láttak el. Többek között magas vérnyomás, fejfájás és bokaficamok miatt kérték a zarándokok a mentőszolgálat segítségét.
A csendőrség járőrei a járványügyi előírások betartására figyelmeztették a búcsú résztvevőit, helyenként maszkokat is osztogattak.
Biró István Keresztes Bea