Hasznos és nagy érdeklődésnek örvendő rendezvény

Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozatot. A székelyföldi vadászkultúra megerősítését és a szakmai fejlődést célzó kétnapos seregszemlének ezúttal Tusnádfürdő adott otthont.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Hasznos és nagy érdeklődésnek örvendő rendezvény
Találkozás. Változatos, érdekes programok Fotó: Hadnagy Éva

Ismét benépesedett hétvégén Tusnádfürdő, a focipálya és a sportcsarnok környéke, ugyanis itt szervezték meg a XI. Székelyföldi Vadásznapokat. A rendezvénynek ezúttal a Szent Anna Vadászegyesület volt a házigazdája. Az esemény fő célja idén sem változott: tovább erősíteni a vadászkultúrát, találkozási, szakmai és feltöltődési lehetőséget biztosítani a székelyföldi vadásztársaságoknak.

Hadnagy Éva

Kusztura Levente, a Szent Anna Vadászegyesület igazgatója elmondta, nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy rájuk bízták az idei rendezvény megszervezését, ami egyben nagy kihívás és felelősség is volt, ám úgy véli, sikerült megbirkózni a feladattal.

– Nagyon meg vagyok elégedve, úgy vélem, minden nagyon jól sikerült, elértük célunkat, sokan ellátogattak az eseményre, színvonalas előadásoknak, bemutatóknak lehettünk szem- és fültanúi, jó a hangulat, és ilyen jó időre számítani sem mertünk. Szervezőként igazán elégedettek lehetünk

– fogalmazott Kusztura Levente. Elmondta, hogy huszonöt vadásztársulat képviseltette magát a három székelyföldi megye területéről, zömében Hargita és Kovászna megyéből voltak résztvevők. Mint mondta, a programot úgy állították össze, hogy kicsik és nagyok egyaránt jól érezzék magukat.

Hadnagy Éva

A szombati rendezvény egyik fő mozzanata a trófeamustra volt. A helyi sportcsarnokot rendezték be, ahol az idei szezonban puskavégre került szarvasbikák trófeái mellett számtalan hazai erdei és hegyvidéken honos állatot, illetve jó néhány különlegességnek számító afrikai állatot is megcsodálhattak a látogatók. Az igazgató elmondta, negyven olyan szarvastrófeát állítottak ki, amelyeket Hargita megyei társulatoktól kaptak kölcsön, a felbecsülhetetlen értékű aranyérmes bikák mellett számos érdekes, különleges selejtbikát is sikerült idén puskavégre keríteni.

Hadnagy Éva

Kusztura Levente elmondta, a trófeakiállítást október 25-ig lehet látogatni, elsősorban a helyi és környékbeli iskolákat, óvodákat várják majd, előzetes bejelentkezések alapján. Idén is nagy népszerűségnek örvendett a főzőverseny, ahol vadhúsból készültek ínyencségek. A csapatoknak három órájuk volt arra, hogy különleges ízekkel varázsolják el a zsűrit. Számos különdíj kiosztása után a tavalyi győztes, a kézdiszéki SDM Vanatoris csapata ismét elvitte a babérkoszorút.

A vadásznapon a magyar Országos Agarász Egyesület is jelen volt, fajtabemutatót tartottak, de a nap során a Székely Vadászkűrt Egyesület is bemutatta tudását, illetve Fehér Péter Európa-bajnok szarvasbőgő bemutatója is nagy népszerűségnek örvendett.

Hadnagy Éva
Vasárnap folyatódik a XI. Székelyföldi Vadásznapok programja, új helyszínen, a Forest Resort rendezvényterembe várták a szakma képviselőit. A szakmai nap során a természeti értékek megőrzéséről és a nagyragadozókkal való együttélés kihívásairól értekeznek a részt vevő szakemberek.

A Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozatnak jövőre is lesz folytatása, a Maros megyei Erdőszentgyörgy vállalta a házigazda szerepét.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!