Három csűr semmisült meg
A hivatalos álláspont szerint rövidzárlat idézte elő azt a tegnap éjszakai csíkszépvízi tűzesetet, amelynek során két gazda három csűrje – bennük traktor, állatok, széna, gépek, szerszámok – semmisült meg. Ennek ellenére is a károsultak hálásak a több mint 50 tűzoltónak, akiknek a munkájának köszönhetően sikerült megmenteni egy másik szomszéd lakóházát.
[caption id="attachment_55494" align="aligncenter" width="1000"] Amibe a láng belekapott, az leégett. Így is hálásak a károsultak Fotó: László F. Csaba[/caption]
Szemtanúk szerint akkora lángok csaptak fel, hogy távolról sokan azt gondolták, egész falurészben pusztítanak a lángok. Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének szóvivője lapunknak elmondta: 22 óra 48 perckor riasztották a felügyelőséget, és négy speciális autóval 16 hivatásos tűzoltó sietett a helyszínre. A munkájukat 40 önkéntes tűzoltó öt autóval segítette – ők a szépvízi, a vacsárcsi, a szentmihályi, az ajnádi és a rákosi önkéntes alakulat tagjai. Mire a csicsói és a pálfalvi önkéntesek a helyszínre érkeztek, már nem kellett beavatkozniuk.
– Hajnali 3 órára sikerült eloltani a tüzet. 100 ezer lej értékű kár keletkezett, 400 ezer lej értékben sikerült javakat megmenteni – részletezte Alina Ciobotariu, hozzátéve, hogy rövidzárlat miatt csaptak fel a lángok.
Mihály Ferenc két csűrjében kiégett egy traktor, elpusztult hat malac, tíz tonna széna, különböző gépek és szerszámok. Az egyik csűrt műhelyként használta, itt gázpalackokat is tárolt. A rövidzárlatban azonban kételkedik. Mint mondta: az villanyra mindig nagyon figyelt, nem tudja elképzelni, hogy mi okozhatott rövidzárlatot. A szándékosságot viszont kizárja, tudomása szerint nincsenek haragosai.
Balla Károly csűrjében szintén 10 tonna széna és szerszámok vesztek oda.
– Arra ébredtünk, hogy az emberek ordítanak. Amikor kifutottunk, már nem lehetett megközelíteni az épületet – mondta Balla Károly.
A két gazda a súlyos veszteségek ellenére rendkívül hálás a rengeteg tűzoltónak. Mint mondták: nekik köszönhető, hogy a kedvezőtlen szélirány ellenére sem terjedtek át a lángok egy harmadik szomszéd lakóházára.
Kovács Hont Imre