Hargita megye görögországi testvérkapcsolatot szeretne
Salamon Márton Lászlónak, Románia szaloniki főkonzuljának, az Új Magyar Szó napilap volt főszerkesztőjének könyv formában megjelent doktori disszertációját mutatták be tegnap este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában. Az Egy elfelejtett szövetség – A két világháború közötti román–magyar szociológiai kapcsolatok című kötet szerzőjével Székedi Ferenc publicista és Telegdy Balázs társadalomkutató beszélgetett.
[caption id="attachment_21353" align="aligncenter" width="620"]
Telegdy Balázs, Salamon Márton László és Székedi Ferenc. Múltról a jelen vonatkozásában[/caption]
Az Egy elfelejtett szövetség – A két világháború közötti román–magyar szociológiai kapcsolatok címmel megjelent könyv a Román Tudományos Akadémia egykori elnöke, a román szociológia atyja, Gusti Dimitrie és az Erdélyi Fiatalok kapcsolatát, a falukutatás területén végzett munkáját és együttműködését tanulmányozza és mutatja be.
– Bár Gusti professzor és az Erdélyi Fiatalok mozgalmának kapcsolatával sokat foglalkozott írásaiban Cseke Péter is, Salamon Márton László könyve az egyetlen olyan román nyelven is megjelent kötet, amelyből a román nemzetiségűek képet kaphatnak a Trianon utáni magyarság lelkületéről is – mondta az író-olvasó találkozón a kötetet méltató Székedi Ferenc publicista. A könyv főként az 1930–1940 közötti időszak eseményeit taglalja, az eredetileg doktori dolgozatnak készült tanulmány tudományos vezetője Rostás Zoltán volt. A könyvbemutatón Borboly Csaba megyeitanács-elnök is köszöntötte a szaloniki főkonzult, és reményének adott hangot, hogy Salamon Márton László közbenjárásának köszönhetően sikerül szorosabb kapcsolatot, akár testvérkapcsolatot kialakítani Hargita megye és Görögország között.
Pál Bíborka