Ha jó érzés kapni, adni még jobb!: Tízéves az Egymillió csillag szolidáris akció
Tizedik alkalommal szervezte meg a Gyulafehérvári Caritas az Egymillió csillag a szegényekért szolidáris akciót Csíkszeredában. Az eseményen a rászorulóknak gyűjtöttek pénzadományokat mécsesek gyújtásával.
Közös tánc a Majláth Gusztáv Károly téren. Közösségvállalás Fotó: Barabás Emőke
Nemcsak Csíkszeredában, de Erdély tíz másik településén is égtek a gyertyák a nélkülözőkért. Városunkban idén 288 résztvevő fejezte ki érdeklődését és együttérzését rászoruló embertársai iránt, 2916 lejt adományozva a Tulipán Áruház előtti téren.
Az eseményen a Caritas munkatársa, Hompoth Hanna Erika régiós koordinátor köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva, hogy ez a nap az összefogás, az együttérzés, a felelősségvállalás napja, ahol megmutathatjuk, fontos számunkra a közösségünk.
– Ahány gyertyát gyújtunk ma meg, annyi szívben ébresztünk reményt és szeretetet – mondta.
Bálint Emil, a Szent Ágoston-templom plébánosa is felszólalt, hogy gondolataival nagylelkűséget ébresszen a jelenlevőkben. Rámutatott, a szegénység társadalmi probléma, mert bizony sokan vannak, akik támogatásra szorulnak, s az, hogy ki hogyan viszonyul ezekhez az emberekhez, tükröt tart emberségéről, árulkodik szociális érzékenységéről. Nem az ábrándozó szeretetre van szükség, amely megáll a kioktatás, okoskodás szintjén, hanem a cselekvő szeretetre, ami képes másokkal megosztani azt, amije van.
A felemelő gondolatok után a csíkszeredai Szent Ágoston nappali foglalkoztató központ fiataljainak és munkatársainak táncába bárki bekapcsolódhatott. Eközben a jelenlévők egyre több gyertyát gyújtottak, hozzájárulva a hangulathoz. A táncot követően Aranyos Ervin Mosolygós telihold című versét Bereczki Boróka szavalta, majd a Csíkszeredában tanuló csángó fiatalok közösségének tagjai énekeltek. A Nagy István Művészeti Középiskola fuvolásai is felléptek, végül az eseményt közös éneklés és gitározás zárta.
A Caritas munkatársai meleg teával és útravalóul egy-egy szép gondolattal hálálták meg a jelenlevők szeretetgesztusát és támogatását.
Hompoth Hanna Erika régiós koordinátor kérésünkre elmondta: idén a programjaink működtetésére és fejlesztési eszközök vásárlására fogják felhasználni az adományokat, hozzátéve, programjaikat részben az önkormányzatok is támogatják
– Ha jó érzés kapni, adni még jobb, az eseményre az unokánkat is elhoztuk, hogy ebbe nevelődjön bele, meg kell tanulnunk ugyanis a mássággal is toleránsnak lenni és észrevenni környezetünk szükségleteit – nyilatkozta Komán Judit résztvevő.
Barabás Emőke