Hirdetés

Több mint kétszáz személyt láttak el az egészségügyi sátrakban

Egy személyt újra kellett éleszteni, másik tizenhárom zarándokot szintén a csíkszeredai sürgősségi kórházba szállítottak orvosi ellátás céljából a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – emelte ki a súlyosabb eseteket Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. A búcsú ideje alatt a mentőszolgálat és a SMURD egészségügyi szakemberei összesen 201 személyt láttak el.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Több mint kétszáz személyt láttak el az egészségügyi sátrakban
Fotó: ISU

A zarándokok az Országos Meteorológiai Szolgálat hőriasztásra vonatkozó előrejelzéseit és az egészségügyi szakemberek felhívásait figyelembe véve érkeztek a csíksomlyói nyeregbe, vonta le a következtetést Péter Szilárd, a megyei mentőszolgálat igazgatója, aki szerint a szentmise idején mért 32–34 Celsius-fokos hőség közepette a résztvevők számához viszonyítva kevésnek mondható, mindösszesen 28 személyt kellett a hőség következtében beállt ájulás miatt elsősegélyben részesíteniük.

Több mint kétszáz személyt láttak el az egészségügyi sátrakban
– Nem volt kiugróan magas a hőség miatt egészségügyi ellátásra szoruló személyek száma, a zarándokok ebben a tekintetben felkészültek és fegyelmezettek voltak. Míg arra vonatkozóan nincs pontos adatunk, hogy idén hányan érkeztek Csíksomlyóra, azt el tudjuk mondani, hogy egészségügyi statisztikai adatok szerint a Sürgősségi Életmentő Szolgálat (SMURD) munkatársaival együtt több zarándokot láttunk el, mint a korábbi évben – mondta Péter Szilárd mentősigazgató.

Több mint kétszáz személyt láttak el az egészségügyi sátrakban

A Hargita Megyei Mentőszolgálat adatai szerint ma összesen 161 személy kért tőlük segítséget, közülük végül 14-et kellett kórházba szállítani, egy esetben újraélesztésre is szükség volt. A mentősök által ellátottak között további 22 személyt magas vérnyomás, 15-öt kisebb fizikai sérülések, 13-at kullancscsípés, 11-et allergia, 18 zarándokot pedig hasi kólika és hasmenés okán láttak el.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere közösségi médiás bejegyzésében egyébként azt írta: becslése szerint idén 335 ezer zarándok érkezett Csíksomlyóra. A helyszínről tudósító televíziók közül több szintén 300 ezernél több zarándokról beszélt.

Több mint kétszáz személyt láttak el az egészségügyi sátrakban

A megyei Sürgősségi Esetek Felügyelősége (ISU) szombat esti közleménye szerint a Sürgősségi Életmentő Szolgálat (SMURD) munkatársai a nap során 40 személyt – 5 gyermeket és 35 felnőttet – részesítettek egészségügyi ellátásban Csíksomlyón. Ezek közül egy esetben volt szükség kórházi ellátásra, a további 39 ember ájulás, magas vérnyomás, hasi fájdalmak, alsó végtagi fájdalmak, allergia, nap okozta égés, kullancscsípés és kisebb fizikai sérülések panaszával fordult a SMURD helyszíni egységeihez a somlyói nyeregben felállított elsősegélynyújtó ponton vagy a ferences kolostor udvarán felállított sátornál. A SMURD-tól segítséget kérők közül 29 volt román, 10 pedig magyar és egy szlovák állampolgár. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!