Fotókiállítással és közös tánccal ünnepelték a tánc világnapját
Öt napon át a táncé volt a főszerep Csíkszeredában, péntektől keddig különféle eseményeket szerveztek a tánc világnapja alkalmából. Műhelytevékenységek, előadások, villámcsődületek, utcai táncdemonstrációk, fotókiállítás, közösségi tánc, buli és tombola várta az érdeklődőket.
A Táncvilágnap Csíkszereda esemény lezárásaként kedden délután kiállítótérré és táncparketté varázsolták a Művelődési Ház előtti teret, ami így egy szabadtéri táncos fotókiállításnak, illetve táncdemonstrációknak és villámcsődületeknek biztosított helyszínt.
A Fókusz/TáncVilágnap2025 című fotókiállítást a Promenádon, a Művelődési Ház szomszédságában helyezték el,
a tárlat helyi és Csíkszeredában tevékenykedő táncosokat és a város ikonikus helyszíneit mutatja be egyedi művészi perspektívából,
célja, hogy az itt lakók és idelátogatók betekintést nyerjenek abba, mennyi tehetséges táncos született vagy él és dolgozik itt, hogy milyen sokszínű a táncművészet a városban. A fényképeket a Prisma Fotóklub fotósai készítették, fontos szempont munkájuk népszerűsítése is. A kiállítás május 19-ig tekinthető meg.
A rendezvény záróakkordja a helyi tánciskolák bemutatkozó produkciói, a Hargita Néptáncszínház művészeinek vezetésével zajló oktatás, valamint a Just Dance közös tánc volt.
Az érdeklődő tömeg tizenöt koreográfiát követhetett figyelemmel, modern-, illetve kortárstánc-reprezentációt, klasszikus és jazzbalettet, valamint népi, latin, tangó, angol keringő, paso doble, jive, rumba és hiphop táncokat.
A szervezők ilyen módon teremtettek lehetőséget arra, hogy a közönség átfogó képet kapjon a város és a környék tánckultúrájáról, és tájékozódjon az elérhető tánciskolákról, a különféle tanulási lehetőségekről.
Mint érdeklődésünkre Zaiba Anikó koreográfus, szervező elmondta, a táncvilágnapi műhelymunkákon összesen csaknem ötven személy vett részt, de többen mindháromra – hiphop, kortárs és musical, ami idén újdonságnak számított – is jelentkeztek, a táncdemonstrációkra pedig rekordszámú néző volt kíváncsi, akik a csoportos táncba is bekapcsolódtak, így a szervezők elégedetten zárták az eseményt.
A Táncvilágnap Csíkszereda esemény szervezői a BazeGlow Collective, a Csíki Játékszín és a CAMP – Contemporary Artistic Movement Platform (Nemzetközi Kortárs Mozgásművészeti Platform), partnerük Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Pro Cultura Siculi Közösségek Közti Fejlesztési Társulás.

