Csábítóan hangzott a hétvégére szóló túrahirdetés, „expedíciós” túra megnevezéssel, ugyanis egy olyan útvonalat járhattuk be, amely még a túravezető számára is ismeretlen volt ez idáig, s mivel javában tart a farsangi időszak, a január utolsó hétvégéjére ütemezett túránkat végül így tematizáltuk. Máskor ilyentájt közös farsangi ünnepséget tartottunk túratársainkkal, idén ezt a programunkat a korlátozó intézkedések miatt más térbe helyeztük át. Kocsis György túravezető kezdeményezésére ez az újonnan megismert túraútvonal a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület éves túratervében is helyet kap a jövőre nézve.
Túránk a lázárfalvi CsEKE-háztól indult, ahol túravezetőnk köszöntötte a résztvevőket, ismertette az épület történetét, egyesületünk közösségkovácsoló tevékenységét és az aznapi programot.
Reggel, amikor megérkeztünk ide, még csendes volt a birtok, amely időnként kalákáktól hangos, sok emléket idéz ez a hely. Még mielőtt belépnénk, a kapu kőpillérei egykori ezermester túratársunk Buzás Márton keze munkáját dicsérik, a kéményre rótt feliratokat nézve is őrá gondolunk, emlékül hagyott nekünk örökre szóló értékeket. Még most is magam előtt látom, ahogy ott a bejáratnál véste, faragta a követ, és a tetőn ülve dolgozott a kémény falának megszemélyesítésén. Megannyi szép, megismételhetetlen pillanat, amit emlékeinkben viszünk tovább.
A Vulkánok Földjét és fő attrakcióit, a Szent Anna-tavat és az ikerkráterben elhelyezkedő Mohos-tőzeglápot több útvonalon keresztül is meg lehet közelíteni, ezek mindegyike jól kijelölt, turistajelzéssel ellátott erdei út, Lázárfalváról indulva azonban egy szakaszon jelzetlen úton kell haladni, ahhoz, hogy később rácsatlakozhassunk a piros pont turistajelzésre, amely Újtusnádról indul a Szent Anna-tóhoz. Túránk elején segítségünkre volt egy jó helyismerettel rendelkező helybéli fiatalember, aki elkalauzolt minket utunk első szakaszán. Külön öröm volt számunkra, hogy az Úz-völgyi túráinkról ismert erdész barátunk is velünk tartott, akitől mindig nagyon sokat lehet tanulni. Most is szívesen megosztotta földrajzi ismereteit, és az erdő vadjainak nyomait tanulmányozva rávilágított érdekes történetekre, például arra, hogy amit a határban láttunk a hóban, az szarvas nyoma, amelyet éppen farkasok vettek üldözőbe, de sikerült elmenekülnie, máshol pedig az egyazon fajtához tartozó példányok összecsapását lehetett kiolvasni a nyomokból. Utunk során többször is találkoztuk őzek csapatával, és a medvék is keresztezték több helyen az útvonalat, szerencsére nem ugyanabban az időben.
Túráink során rengeteg pozitív vizuális élménnyel találkozunk, a mai napon sajnos ennek ellenkezőjével is szembesülhettünk. A falu határát elhagyva, az út mellett felhalmozott szeméthegy látványa nagyon elkeserítő volt, még így télvíz idején is, amikor a hótakaró palástolt belőle valamennyit, nyáridőben pedig még inkább szembetűnő, de évszaktól függetlenül nem lenne ennek semmi keresnivalója ebben a környezetben, nem is beszélve arról, hogy ettől nem messze patak folyik.

Ezen a vízfolyáson keltünk át, hogy folytathassuk utunkat a Szent Anna-tó irányába. Volt, ahol árkon-bokron keresztül haladtunk, csordák által barázdált csapásokon, lerövidítve ezáltal az útvonalat. A végére így is összejött egy egészséges 25 km, ami téli túra esetén épp elég ahhoz, hogy még napvilág visszaérkezzünk a kiinduló pontra. A Kis-Haram (890 m) alján mentünk végig, érintettük a Macskalik nevű helyet, és Hosszúmező felé tartva a Nagy-Haram (1141 m) és Füves Haram (1179 m) jól kirajzolódó vulkáni kúpjait is szemügye vehettük. Ezen a részen értük el a piros pont turistajelzést, amelyet követtünk a továbbiakban.
A Mohos-tőzegláp és a Szent Anna-tó megközelítése erről a részről nem megerőltető, az útvonal fokozatosan emelkedik, nem hirtelen. Enyhe időnk volt, az évszakhoz képest melegnek is nevezhető, a hó olvadozott helyenként, s nem volt olyan vastag a takaró, hogy „magas térdemeléssel” kelljen haladni. Ahhoz képest, hogy esőt, havasesőt mutatott az előrejelzés, megúsztuk borús idővel és tóparti havazással, visszafelé jövet még a kék eget is megpillanthattuk egy kis időre, s csak a túra végeztével, hazafelé autózva nyíltak meg az Alcsíki-medence felett sorakozó ólomszínű fellegek csatornái.
Aránylag későn, 9.30-kor indultunk Lázárfalváról, ennek ellenére „egy-kettőre” ott voltunk úti célunknál, a Mohos-tőzegláp sarkánál, amiből menet nem sokat láttunk, mert sűrű köd telepedett a kráter szélére. Túravezetőnk a Mohos bejáratánál egy rövidebb pihenőt iktatott be, a tőzegláp keletkezéséről mesélt és az itt található növényritkaságokról, majd folytattuk utunkat a menedékház felé. Sokat nem láttunk a köd miatt, de azt hallottuk, hogy itt már nagy a zsibongás, sok autóval érkező turista vette birtokba a helyet. Nem is időztünk sokat, beereszkedtünk a tó partjára, először a szánkópályává alakított út vonalán, majd a kék kereszt jelzést követve, amin keresztül a Szent Anna-kápolna szomszédságába érkeztünk, ahol túravezetőnk ismertette velünk a tó legendáját. Itt egy hatalmas fenyőfa oltalmában fogyaszthattuk el ebédünk és fényképeket készítettünk a vékony jégréteg borította tóról, a nagy fehérségről, a ködfátyolba búvó erdőkoszorúról, az őrt álló, óriás hóemberekről, majd mentünk vissza a már ismert útvonalon, érintve a kilátót is. Mire a Mohos-tőzegláp peremére értünk, mintegy varázsütésre elillant a köd, és egész más arcát mutatta a környék, így lefelé menet jobban szemügyre tudtuk venni a több száz éves faóriásokat, amelyek utunkat szegélyezték. Többnyire fenyőerdőn keresztül vezetett az út, ennek örökzöldjét helyenként megtörte egy-egy rőtlevelű zsenge bükk, amit fotós túratársunk előszeretettel megörökített. S valahol félúton volt egy különösen szép törzsű, sűrű, erős ágakkal, formás koronával megáldott bükkfa matuzsálem, különleges kisugárzással, aminek jó volt a közelében lenni.
Aznap is élménydús napunk volt, amiért köszönet jár a túravezetőnek, aki elköszönéskor térképes, rovásírásos zsebnaptárral ajándékozta meg kitartó csapata tagjait.

Péterffy Ágnes-Katalin,
Csíkszereda