Első farsangi fergeteg Tusnád községben
Először tartották meg a farsangtemetést Tusnád községben az elmúlt hétvégén. Helyszínül Tusnád utcái, majd este a helyi kultúrház szolgált. A község mindhárom településéről voltak résztvevők. Molnár József, Tusnád község polgármestere lapunk kérdésére elmondta, meglepődve tapasztalta a közösségi megmozdulás nagyságát.
– Személy szerint nagyon elégedett vagyok a szervezők és a községbéliek hozzáállásával. A felvonulást és a bábuégetést este farsangi bállal zártuk – mondta a polgármester.
Hozzátette: jövőre Újtusnád ad otthont a községi farsangtemetésnek. Külön öröm, hogy a zenészek is – egy nyolc-tíz fős társaság – szintén a községből érkeztek, a nap során végig húzták a talpalávalót – hangsúlyozta Molnár József.
Arra vonatkozóan, hogy részt vesznek-e a megyei farsangtemetésen, a polgármester körültekintően annyit válaszolt, előbb helyben szeretnének megerősödni.
– Természetesen, hogyha meghívnak, szívesen eleget teszünk a meghívásnak – zárta nyilatkozatát a polgármester.
Vlaicu Lajos