Azt szeretnénk leginkább, hogy a gyerekek érezzék jól magukat ebben a táborban, mégpedig úgy, hogy közben fejlődnek is – hangsúlyozta Kovács Lehel Töhötöm, a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ vezetője, amikor a Kotormányban zajló zeneterápiás foglalkozás közben betoppantunk. Néhány lépésnyire lóháton ülő gyerekek élvezték a nyarat. Különleges táborlátogatásra hívtak: lovas foglalkozást és hidroterápiás kezelést nézni. A rendhagyó élménytábor résztvevői ugyanis korai fejlesztést igénylő gyerekek, többnyire a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ betegei. Kotormányban Balázs Kinga, a Prosperitas Vitae Egyesület közgazdásza, egyetlen alkalmazottja és a most zajló projekt menedzsere fogadott. Amint mondta, az egyesület azokra a tevékenységekre próbál pénzt előteremteni, amelyeket nem tud a korai fejlesztő központ fenntartója, a Hargita megyei kórház megoldani. Ilyen ez a MOL által 20 000 lejjel támogatott féléves projekt is, amelynek része a tábor. – Negyven gyerek vett részt a projektben – sorolta Balázs Kinga –, köztük autista, Down-szindrómás, gerincproblémás, lúdtalpas, viselkedészavaros, diszlexiás, feszes izomzatú. Ők egy féléven keresztül alapterápiában részesültek a kórházi központban, emellett zene- és a lovas terápiás foglalkozásokon vehettek részt. A táborozók főként a Csíki-medencéből érkeztek. – A lovaglás komplex hatással van az egészséges és a sérült gyerekekre egyaránt – emeli ki Ferencz Katalin hipológus, a kotormányi lovarda tulajdonosa, és sikertörténeteket említ gyerekekről, akik nem beszéltek, de a lovas foglalkozások hatására megszólaltak. – Azok a gyerekek, akik nem tudnak járni, érezhetik a ló négyütemű lépését, és ugyanezt a háromdimenziós mozgást érezhették magzatként is az anyaméhben, éppen ezért nagyon megnyugtató számukra a lovas séta. A gyógypedagógusokkal és gyógytorná­szokkal együtt a közös tudásunkat rakjuk itt össze, abból születik eredmény. A szervezők önkénteseket is bevontak a tábor lebonyolításába, emellett a kórház szakemberei is önkéntesen vállalták a projektben való részvételt. Évente két hétig Az élménytábort A kombinált terápiák a lelki jólétért elnevezésű program zárásaként szervezték meg, mert ilyenkor használni tudják a medencét is. Ez nagy szó, ugyanis a medencét évente csak mintegy két hétig működtetik a csíkszentmártoni központban. Egyrészt technikai okok miatt, mivel, ha a medencét fűtik, akkor az épületet nem lehet fűteni, de amúgy is csak nyitott ablakoknál lehet használni, mert a szellőzés/szigetelés nincs megoldva. Mégis a legfőbb akadálya az, hogy nagyon költséges. – Pedig nagy élmény a gyerekeknek – mondja Kovács Lehel Töhötöm –, ezért ilyenkor a táborozó csoport mellett próbáljuk az egyéni eseteket is hidroterápiá­ban részesíteni, és így az egyik gyógytornász reggeltől majdnem estig a vízben van. A hat és fél évvel ezelőtt beindított, és egy ideig a jelenleginél nagyobb kapacitással működő fejlesztési központ legnagyobb gondjának a szakemberhiányt tartja az intézmény vezetője. – A lefödöttségünk százszázalékos. Teljes időben dolgozunk, hetente mintegy 100 gyerekkel foglalkozunk, de sokkal nagyobb az igény, mint ahány hozzánk fordulót tudunk fogadni. Az egyesület nem tud személyeket alkalmazni, a fenntartónk, a megyei kórház pedig csak a jelenlegi szakembergárdát tudja megtartani. Terápiára hetente egyszer, esetleg kétszer a szülők viszik Csík­szentmártonba a gyermekeket, bent­­fekvésre nincs lehetőség éppen az emberhiány miatt, pedig az épület emelete üresen áll és fejlesztésre az egész megyéből, sőt Brassóból és Marosvásárhelyről is érkeznek kicsik. Az intézmény alkalmazottjai gyakran több ember helyett végzik a munkát: a pszichológusok próbálják a gyógypedagógusokat pótolni, a gyógytornászok csoportokban is dolgoznak a sérültekkel, hogy minél több gyereket tudjanak ellátni. A hely szelleme A csíkszentmártoni központban néha a szülők és a gyerekek közösen vesznek részt a foglalkozáson: az egyik anyuka éppen a kislányával van a vízben, délután pedig a táborozóké lesz a medence. Más szülők a folyosón vagy az udvaron beszélgetnek, várják a gyógytorna végét. Miklós Éva és fia öt és fél éve jár Csíkszentmártonra a megyeszékhelyről. – Krisztián most hatéves, de korai fejlesztésre öt hónapos korától járunk. Hetente egyszer jövünk gyógytornára, gyógypedagógiai fejlesztésre, lovas terápiára, sőt mi több, nekem mint érintett anyukának lelki támogatást is nyújtott a központ. Így ma már szinte az otthonunk. Nagyon értékelem a munkaközösség empátiáját, lelkiismeretes munkáját, ami a szaktudáson túl hatalmas szeretetről ad tanúbizonyságot. Védelmező közösség alakult körénk, s ezzel megszűnt az a kita­szítottságérzés, ami sajnálatos módon a nagyközönség részéről megnyilvánult a hétköznapokban, és könnyebb volt elfogadni elsősorban önmagunk számára a másságot. Éva meséli, hogy a fia számára Nagy Jenő egykori kúriája és kertje mesebeli környezet, s talán a hely szelleme teszi, hogy a csík­szent­mártoni foglalkozásokon sokkal közreműködőbb, mint a központ csíkszeredai helyiségben. – Krisztike koraszülött és elég súlyos diagnózissal indultunk: vízfejűséget, féloldali hemiparézist állapítottak meg nála, amiben az is benne volt, hogy soha nem tanul meg járni. Most már szaladgál a többi gyerekkel. Ötéves koráig nem szólalt meg, de mára szépen beszél. Ebben a fejlődésben mindenkinek van szerepe, és igen nagy része a fejlesztő központnak. Miklós Éva szerint a hasonló gondokkal küzdő szülők a legnehezebben a jogi útvesztőkben igazodnak el, nem jutnak el hozzájuk idejében és érdemben az őket érintő információk. Jól jönne hát egy jogi tanácsadó szolgálat, amely folyamatosan tájékoztatná. A többi botlasztóval megküzdenek, mondja Éva, tudván, hogy számukra ez a küzdelem élethosszig tart. Daczó Katalin