Ellenőrzött oktatás
Csökkent az aktív fertőzöttek száma a csíki térségben. Ráduly Róbert Kálmán polgármester virtuális formában tartott tájékoztatón számolt be a legfrissebb információkról és a városi katasztrófavédelmi bizottság határozatairól. Az oktatás részleges újraindításához a hivatal légfertőtlenítő berendezéseket vásárol, illetve működésbe lép az ideiglenes piac is. Május 18-án bővített programmal indul az önkormányzat néhány tevékenysége.
Egy gyógyult beteget tartanak számon Csíkszeredában, így egy fertőzöttre csökkent az esetek száma.
– Jelenleg 54-en vannak karanténban, 28-an pedig otthoni elkülönítésben. 138 idős személynek segítettünk, a hajléktalanszállón pedig továbbra is 18 személy tartózkodik – közölte az adatokat a városvezető. Mint mondta, a csütörtöki bizottsági ülésen több határozat is született. Az első intézkedés a tanintézmények fertőtlenítésére vonatkozik. Az adagolók és a fertőtlenítőszerek biztosítása mellett elkülönítettek egy 50 ezer lej értékű keretet ózongenerátorok vásárlására, amellyel légfertőtlenítést végezhetnek. Emellett az iskolák vezetői javaslatokat fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy miként történik majd a ki- és belépés az épületekbe.
– Szándékunk az, hogy a bejára-
toknál egy-egy személy ellenőrizzen. Egészségügyi szakértők pedig távhőmérő eszközökkel szűrik a magas testhőmérsékletet. A továbbiakban is tartani kell a távolságot, hogy a tanulók és az oktatók is egészségesek maradjanak – tette hozzá Ráduly Róbert Kálmán.
Ideiglenes piac
Egy másik fontos döntés született a piaccal kapcsolatban: lehetőséget és teret biztosítanak a termelőknek az értékesítéshez. A mobilitás és személyes kontaktus továbbra is korlátozva lesz, így május végéig hetente egy, június elsejétől augusztus végéig pedig három alkalommal lesz elérhető a szolgáltatás, amelynek a csíkszeredai promenád ad helyet reggel 9-től este 7 óráig. A bejelentkezés sorrendjében kapnak helyet a termelők, a jogszabályok szerint más megyéből is jelentkezhetnek.
Május 18-án újraindul az önkormányzat lakossági nyilvántartója, lehetőség lesz a személyigazolvány igénylésére, bővített programmal.
– Hétköznapokon 9–18, szombaton 9–13 óra között fogadjuk az ügyfeleket. Emellett az adópénztár is elkezdi működését, ezekben az esetekben nem lehet elkerülni a személyes találkozást. Azok élveznek elsőbbséget, akik a tevékenységek felfüggesztésekor be voltak ütemezve. Hamarosan elektronikus levelet is kapnak ezzel kapcsolatban – hangsúlyozta a polgármester.
Változó állapotok
A kulturális intézmények tevékenységei egyeztetés alatt vannak, nincsenek pontos információk, de a hivatal tartja magát a korábban hozott határozathoz, vagyis augusztus végéig nem ad helyet a tömegrendezvényeknek. Ugyanakkor a katasztrófavédelmi bizottság eldöntötte: jövő héttől heti egy gyűlést tart az eddigi kettő helyet.
Fülöp Orsolya