Dánfalva ismét győzött
Idén mindössze öt falu csapata szállt versenybe Csíkszenttamáson, hogy a Falun az olimpia elnevezésű rendezvényen elhódítsa a legjobb gazdaolimpokonoknak járó díjat, elismerést. A legrátermettebbeknek Dánfalva „sportolói” bizonyultak, a címvédés azonban nehéz lesz: jövőre Alcsíkra és a Gyergyói-medencére is kiterjesztik a parasztolimpiát.
[caption id="attachment_76213" align="aligncenter" width="6000"] Buglyahordó olimpikonok. Csak jó taktikával lehetett nyerni fotó: Kovács Hont Imre[/caption]
Immár negyedik alkalommal szervezték meg a csíkszenttamási Szent Anna-feredőnél a népszerű parasztolimpiai mozgalom szellemében a Falun az olimpia ügyességi vetélkedőt. Mint Kedves Róbert házigazda polgármester fogalmazott: a fő célkitűzés a szórakozás, de a rendezvény emellett a mezőgazdaságban régen használatos eszközökre, szerszámokra is ráirányítja a figyelmet, továbbá a csapatépítés is fontos hozadéka.
A versenyszámok között megtaláltuk többek között a buglyahordást, a báránysaccot, a létrában futást, a fűrészelést, a kapós tojást, a járomban futást, vagy a talicskás vízhordást. 2016 után ismét Csíkdánfalva csapata bizonyult a legjobbnak, mögötte Csíkszentmihály és Csíkszenttamás végzett. Részt vett továbbá Madéfalva és Csíkrákos ötfős csapata, de Balánbánya végül nem jelent meg.
– Meghívtuk a felcsíki településeket, de nagyon sokan nem jöttek el. Ezért úgy tervezzük, hogy jövőre Alcsíkra és a Gyergyói-medencére is kiterjesztjük a vetélkedőt – közölte Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere.
Kovács Hont Imre