Csíkszentkirály legidősebbjeit köszöntötték

A település két legidősebb személyét köszöntötték vasárnap Csíkszentkirályon a szentmise után. 

Vlaicu Lajos
Csíkszentkirály legidősebbjeit köszöntötték
Csiszer Erzsébet és Benedek Ferenc Fotó: Tódor Róbert

Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere köszöntőjében kifejtette, tisztelettel és hálával kell adózzanak azoknak, akik hosszú munkában eltöltött évek után, megérdemelten nyugdíjas éveiket töltik közösségükben. 

– Olyan szépkort megért személyek ők, akik azért dolgoztak nap mint nap, hogy mi ma itt lehessünk ebben a csodálatos közösségben, Csíkszentkirályon, amely falut időseink építették nekünk.

Ezúttal településünk két legidősebb tagját szeretnénk felköszönteni,  Csiszer Erzsébetet, aki 96 éves, és Vitéz Benedek Ferencet, aki idén töltötte be a 97-et

– mondta a polgármester. Hozzátette, szeretettel gondolnak rájuk, és nemcsak ezen a napon, hanem az év minden napján, hisz szeretetükkel, bölcsességükkel ők is mindig rendelkezésükre állnak a község fiatalabb generációi számára. 

Feladatunk lehetővé tenni számukra az öregkorhoz méltó életet, támaszt nyújtani nekik a pihenés éveiben. Vigyázni kell rájuk, és segíteni őket, hogy a hosszú évek kemény munkája után örömteli életet élhessenek

– mondta Székely Ernő. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!