Bővített adventi programsorozattal készül Csíkszereda
A már megszokott események mellett idén karácsonyváró koncerttel, a Majláth Gusztáv Károly téren gyermekvárosi hangulatot idéző szabadtéri játékokkal, illetve ehhez kapcsolódva a Csíki Mozi előterében kézműves-foglalkozásokkal egészül ki az adventi időszak megszokott programkínálata Csíkszereda közterein – tudtuk meg a városháza sajtótájékoztatóján.
A mindennapi rohanásban és feladatözönben is fontos, hogy a kellő lelkülettel tudjunk felkészülni a keresztény kultúrkör egyik legfontosabb ünnepére, a karácsonyra, emlékeztetett Korodi Attila, a megyeszékhely polgármestere a tegnapi tematikus sajtótájékoztatón.
– Ahhoz, hogy méltóképpen megélhessük ezt a csodálatos ünnepet, le kell lassulnunk, befelé kell figyelnünk. A városháza által összeállított adventi programkínálattal is ebben igyekszünk segíteni: egyrészt az alkalomhoz illő hangulat megteremtésével, másrészt olyan események szervezésével, mint az adventi gyertyagyújtás, amelyen most vasárnap az egyházi képviselők jelenlétében lobban fel az első láng. Idén újdonságokkal is készülünk, a részletes programot minden héten közzétesszük
– nyilatkozta a polgármester. Megjegyezte továbbá, hogy idén szilveszterkor lesz tűzijáték Csíkszeredában.
Az ez évi újdonságokat Sógor Enikő alpolgármester ismertette: a Majláth Gusztáv Károly téren felállított karácsonyfa körül gyermekvárosi hangulatot idéző játékokkal, valamint a Díszítsd fel a saját karácsonyfádat! vagy a Tekerj, ha fázol! névre keresztelt programokkal várják a kicsiket december 19–23. között. Az eseményre a Csíki Mozi is megnyitja előterét, hogy ott kézműves-foglalkozásokra hívja a gyermekeket, a város feldíszített fenyőfája körül pedig négy faházikóban kínálnak karácsonyi finomságokat és innivalót.
– Másik újdonság, hogy idén a december 5-i, szokásos Mikulás-váró koncerten kívül, amely 17 órakor kezdődik a Szabadság téren, karácsonyváró zenei programmal is készülünk, ennek részleteit a későbbiekben ismertetjük
– tette hozzá Korodi Attila.
Mindezek mellett változatlanul fontos eleme a közös adventi készülődésnek a már hagyományos adventi gyertyagyújtás programsorozata, amelyen elsőként a Csíksomlyói Kegytemplom Kórusának előadása hallgatható meg vasárnap 17 órakor a központi parkban felállított karácsonyfánál. Ezzel egy időben kézművesvásárral várják a városközpontba érkezőket.
A szabadtéri korcsolyapályát december 5-én, a Folker együttes Mikulás-váró koncertjét megelőzően nyitják meg, az előző évek programjához hasonlóan hétköznapokon délelőtt az iskolai, szervezett csoportoknak nyújtanak itt lehetőséget a közös kikapcsolódásra, délutánonként és hétvégéken pedig a családokat, fiatalokat várják. A jégpálya közepén tavaly felállított Szent Család-kompozíciót idén átköltöztetik a Majláth Gusztáv Károly téri karácsonyfa környezetébe.
A város két karácsonyfáját idén is a Csíksomlyói Közbirtokosság biztosította.

