2017. február 28-án Gyimesközéplokon, húshagyatra virradó éjszaka 81 esztendős korában meghalt. Antal Zoltán, helyi nevén Vak Zolti vagy Finánc Zolti, ahogyan ő beszélt magáról: az utolsó nagy gyimesi prímás. Valóban „nagy” volt a maga nemében, hiszen már kisgyermek korában elvesztette szeme világát, s mégis népe rangos művésze lett. A hagyományos gyimesi paraszti világban egy megvakult gyermekre kegyetlen sors várt, ő pedig még árvaságra is jutott igen korán. [caption id="attachment_45229" align="aligncenter" width="1111"] Fotó: Kristó Tibor / archív[/caption] Szerető és tehetős nagyapja segítségével sikerült elkerülnie a koldusbotot, és istenadta zenei tehetségével, a legjobb gyimesi prímások támogatásával hamarosan úgy elsajátította a hagyományos gyimesi táncrend zenei anyagát, hogy tizenkét esztendős korában már „lakodalmat muzsikált”, ami akkoriban legalább háromnapos, szinte megszakítatlan munkát jelentett. Kiváló zenei képessége mellett Antal Zoltán gazdálkodott is, rakott szekerekkel járta a meredek utakat, mert neki mindegy volt, hogy nappal van, vagy éjszaka. Ebben különbözött tanítóitól, a cigány prímásoktól. Muzsikálásáról pedig csodákat meséltek: világtalan létére is felismerte, hogy mikor ki „ropogtat”, észben tartotta, hogy kinek melyik a „keservese”. Gyimesi népzenét gyűjtők, kutatók kedvelt nótafája volt, muzsikált és énekelt Andrásfalvy Bertalannak, Kallós Zoltánnak, Pesovár Ferencnek, Sárosi Bálintnak, Sebő Ferencnek, de a legbüszkébb arra volt, hogy 1960-ban muzsikálhatott és énekelhetett Budapesten Kodály Zoltánnak, aki emlékei szerint azt mondta volt neki: „Sokat jártam a világon keresztül Amerikáig mindenütt, de ilyen szép éneket soha senkitől nem hallottam.” 2008-ban megkapta a Népművészet Mestere Kitüntetést, amit örömmel fogadott, de aztán felesége 2010-beli halála után már egyre ritkábban vette elő a hegedűjét. Az idők is elkerülték a szépséges gyimesi muzsika művészét, a lakodalmakon már nem a prímás meg a gardonyos, hanem a gépből szól az idegen zene. Zolti lábai is egyre nehezebben szolgáltak, két bottal járt, de inkább üldögélt, s szívesen beszélgetett, ha volt kivel. Hosszú idő óta egyre gyengébben, ágyban betegeskedve morzsolta éveit, de ha felkereste egy-egy olyan ismerős, akivel feleleveníthették a „régi jó” időket, sok mindenre emlékezett. Kedvenc nótájával rá jellemző sorával búcsúzom Tőle, kinek számára immár véglegesen „felsütött a nap sugára!” Búcsúztatása és temetése 2017. március 2-án 11 órakor lesz a gyimesközéploki Mária Magdolna nevére szentelt templomban. Halász Péter