Az ima erejével a családfők mellett
Az erdélyi és magyarországi Mária Út Egyesület augusztus 24-én, szombaton hatodik alkalommal szervezi meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot. Az egész Kárpát-medencét körülölelő lelki program során idén az édesapáké a főszerep, ugyanis a szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy a családfőkért imádkozzanak.
[caption id="attachment_93505" align="aligncenter" width="1000"] Egy úton immár hat éve. A közös imának hatalmas az ereje Fotó: Péterfi Attila-Csongor[/caption]
Augusztus 24-én, szombaton az édesapákért kelnek útra a Kárpát-medencében élő keresztények. Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap idei tematikája a családfőket helyezi előtérbe, felhívva a figyelmet a férfiak szerepére a családi élet fejlődésében.
Péterfi Attila-Csongor, az 1Úton zarándoklat koordinátora lapunk érdeklődésére elmondta: olyan társadalomban élünk, ahol sok férfi nem találja a helyét, és ezt az állapotot rendszerint a családok is megsínylik. Van miért imádkozni Székelyföldön is – fogalmazott.
– Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az édesapák családfenntartó és felelősségvállaló szerepe. Sajnos nem mindig ezt az oldalukat mutatják a családjuk felé. Környékünkön is sok a válás, a verbális és a fizikai agresszióról nem is beszélve, a különböző függőségek, főleg az alkoholizmus miatt – ecsetelte Péterfi Attila-Csongor, aki szerint újra kell gondolni a család fogalmát. – Arra kérjük a Jóistent, hogy erősítse meg a hitükben meggyengült férfiakat, és azért is imádkozunk, hogy minél több család ismerje fel a szentségi házasélet fontosságát. Békesség honol azokban a háztartásokban, ahol a családtagok le tudnak térdelni, és együtt fohászkodnak a Teremtőhöz – közölte a programkoordinátor, kitérve arra is, hogy a hat éve elindított zarándoknap mára nemcsak az ima erejét mutatja meg a világban, hanem azt is, hogy a ma emberének is szüksége van a lelki feltöltődésre.
– Kettős céllal szerveztük meg 2013-ban az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot. Nemcsak azt szerettük volna elérni, hogy az emberek egy adott szándékért imádkozzanak Kárpát-medence-szerte, hanem az is célunk volt, hogy népszerűsítsük a Mária utat – avatott be Péterfi Attila-Csongor, aki szerint egyre többen kelnek útra a természetben, és tapasztalják meg a teremtett világban Isten munkáját.
Mint mondta: a zarándoknapra a jelentkezés nyitott, még az indulás pillanatában is várják az érdeklődő híveket Hargita megyében is. A csíkszeredai és környékbeli zarándokok áldással indulnak Csíksomlyóra a Mária úton szombaton reggel Gyimesfelsőlokról, Csíkszentsimonból, Szentegyházáról és Madéfalváról.
A szervezőtől megtudtuk, hogy a környező településekről induló zarándokokhoz útközben is lehet csatlakozni: 13 órakor a zsögödi plébánián az alcsíki zarándokokhoz, 14 órakor a csíkdelnei Szent János-templomnál a felcsíki zarándokokhoz ,14.30-kor pedig a Szent Kereszt- és a Szent Ágoston-templomtól induló keresztaljákhoz lehet társulni.
– Csíksomlyóra megérkezve elimádkozzuk a keresztutat a Jézus-hágón, este hálaadó szentmisét mutatunk be a kegytemplomban, majd szentségimádás, illetve virrasztás is lesz az édesapákért. Óriási lelki élmény ez a zarándoknap, amely nemcsak a kéréseinket, de a hálatelt szívünket is a Szűzanya lábai elé helyezi – mutatott rá Péterfi Attila-Csongor, megjegyezve: időseket, gyermekeket, és nagycsaládosokat egyaránt várnak a programra, a táv ugyanis nem megterhelő.
Hargita megyében amúgy 20 útvonalon zarándokolnak. A pontos útvonalakat és a szakaszfelelősök elérhetőségét megtalálják a www.1uton.mariaut.hu/, valamint a www.mariaut.ro honlapon.
Az 1 Úton Nemzetközi Zarándoknap lelki pillérét – ahogy minden évben – imádság adja. Idén dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök írta le gondolatait az édesapákról.
A szervezők azt kérik, hogy a zarándoknap során e sorokat imádkozzák az útra kelt hívek:
Mennyei Atyánk!
Te vagy minden ember irgalmas, szerető Atyja.
Örömödet leled gyermekeidben.
Nem elítélni, hanem fölemelni akarsz minket.
Hálát adunk az édesapákért, akik azt a küldetést kapták, hogy a Te atyai jóságod, bölcsességed, gondviselésed követei és megvalósítói legyenek gyermekeik felé.
Hálát adunk minden fáradozásukért, szeretetükért. Segítsd, Urunk, az édesapákat!
Adj nekik erős és mély hitet, hogy a Te Forrásodból merítve tudjanak mindig fényt, örömet vinni a feleségük, a családjuk életébe!
Adj nekik nagy szívet, hogy hűségesen egy életen át szeretni és tisztelni tudják feleségüket, és igyekezzenek őt boldoggá tenni.
Add meg nekik a kegyelmet, hogy viszonzásul ők is megkapják feleségük és gyermekeik tiszteletét és szeretetét.
Adj nekik bölcsességet, türelmet, hogy gyermekeikre kellő időt szenteljenek, tudásukkal, hitükkel, hazaszeretetükkel, becsületességükkel életre szóló példa lehessenek a számukra.
Adj nekik kitartást a munkában, nagylelkűséget a közösségért végzett szolgálatokban, bátorságot a hiteles értékekért való kiállásban és küzdelemben. Szent József, a szent család hűséges őre, légy oltalmazója az édesapáknak!
Boldogságos Szűz Mária, Magyarország Nagyasszonya, a Te pártfogásodba ajánljuk az édesapákat, segítsd őket, hogy családjaink sziklái, erőforrásai lehessenek!
Ámen
Keresztes Bea