Az Egyház, a hívők közössége
Tamás János evangélikus lelkipásztor
„Egy a test és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy Istene és Atyja mindeneknek.” (Ef 4,4-5) A keresztények együtt élését is annak az egységnek kell meghatároznia, amelyet Isten hozott létre. Ennek kulcsa a szeretet és a békesség, amelyet Isten ajándékoz: „Éljetek méltón teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (Ef 4,2)
Egy az Isten, a világot kormányzó Isten atyasága és gondviselése, melynek egy nyája van, mindazok számára, akik a keresztségen túlmenően elindulnak és belépnek a nyájba meggyőződéssel, kell és jó a Jó Pásztor. Ő, akit Isten szeretetből adott nyájának, aki szenvedett, meghalt és feltámadott és a Lélek, aki mindezen élet és öröm adója.
Legyen az Úr az én Pásztorom. „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy.” /23. zsoltár/
Hétfőtől vasárnapig Csíkszeredában is csatlakoznak a nemzetközi ökumenikus imahét programjaihoz. A történelmi egyházak plébánosai, lelkipásztorai és a hívek a város különböző templomaiban együtt imádkoznak a keresztények egységéért. Ez alkalomból egy-egy plébános, lelkész gondolatait közöljük. A hatodik nap témája: Az Egyház, a hívők közössége.
Ma 18 órától a csobotfalvi Szent Péter és Szent Pál templomban lesz az ökumenikus istentisztelet. Igét hirdet: Tamás János evangélikus lelkipásztor.