Amit elveszünk a földtől, azt vissza is kell adni
Komposzt nap & Nyílt nap a Care2Travel közösségi kertben elnevezésű esemény keretében ismerkedhettek meg a csíkszeredai lakosok a komposztálás rejtelmeivel, jótékony hatásával, valamint a város központjában található közösségi kerttel is.
A komposztálás alapjait sajátíthatták el a hétvégén tartott Komposzt nap & Nyílt nap a Care2Travel közösségi kertben elnevezésű eseményen. A Határátlépők Egyesület első, tavalyi komposzt napján a kültéri komposztálás témáját járták körül. Idén újra érintették a komposztálás alapjait, majd részletesebben a beltéri, aerob gilisztakomposztálással is foglalkoztak.
Rusz-Ajtony Eszter beszélt a benti komposztálásról, arról, hogy mit tehetsz a komposztra, hová érdemes elhelyezni, és mi is történik tulajdonképpen a komposzt érése alatt. Elmondta, hogyan készül a beltéri komposztálóedény, mit művelnek benne a giliszták, mi az a gilisztatea és mi a különbség a földigiliszta és a trágyagiliszta között, valamint saját beltéri komposztálóedényét is bemutatta.
Nem utolsósorban az eseményen bemutatták a Care2Travel közösségi kertjét, amely idén nyár elején nyitotta meg kapuit a lelkes kertészkedni vágyók előtt, illetve felhasználói tapasztalatokat is hallhattak az érdeklődők.
Szilágyi Dalma-Orsolya