Hirdetés

Akkreditált szakképző tanfolyamok gazdák számára

HN-információ
A Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány (PAHRU) és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) szervezésében a Hargita megyei gazdák három tanfolyam közül is válogathatnak az ősz folyamán.   Agroturisztika, bio- és általános mezőgazdálkodás témakörökben mélyíthetik el tudásukat azok a Hargita megyei gazdák, akik a következő hetekben jelentkeznek a szervezőknél. A képzésekre nem Hargita megyében élő vagy tevékenykedő gazdák is jelentkezhetnek, amennyiben vállalják a személyes részvételt a tanórákon, és az ezzel járó utazási és egyéb költségeket. A sikeresen vizsgázó résztvevők a munkaügy által elismert hivatalos diplomát kapnak majd, amellyel többek között jelentkezhetnek különböző mezőgazdasági pályázatokra is. – Mi hiszünk abban, hogy Székelyföldön is lehetnek versenyképes és modern gazdaságok. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon sok múlik azon, hogy a gazdák számára elérhetők-e azok a lehetőségek, amelyek által szaktudásukat gyarapíthatják. Ezekkel a szakképzésekkel nekik igyekszünk teret biztosítani a fejlődésre – emelte ki Becze István SZGE-elnök. A szervezők hangsúlyozták, hogy csak azok az érdeklődők vehetnek részt a meghirdetett továbbképzéseken, akik betöltötték a 16. életévüket és rendelkeznek a szükséges iratcsomóval, ami a következőket kell tartalmazza: személyazonossági igazolvány másolata, legutolsó végzettséget igazoló diploma másolata, nők esetében a házasságlevél másolata, valamint a kitöltött beiratkozási típuskérés, amely a helyszínen igényelhető. A Gazda és biogazda kétlépcsős tanfolyam azokat a gazdákat szólítja meg, akiket érdekel a fenntartható, ökológiai szemléletű állattenyésztés és növénytermesztés. – Napjainkban egyre népszerűbb a biogazdálkodás. Sokan szeretnének nekifogni, de gyakran hiányzik az a szükséges elméleti és tapasztalati tudás, amellyel szakszerűen tudnák a biogazdálkodást végezni – tette hozzá Bajkó Noémi-Aliz, az SZGE falugazdásza. Az Agroturisztikai tanfolyamon a résztvevőknek lehetőségük lesz összekapcsolni a növénytermesztési, állattartási vagy kézműves tevékenységeiket különböző turisztikai szolgáltatások kialakításával és kivitelezésével. Főként a pályakezdők számára kedvez az Általános mezőgazdász képzés, ahol az általános szakismereteket, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati felkészültséget, illetve a vállalkozói alapismereteket sajátíthatják el a résztvevők. Fontos kiemelni, hogy mindhárom tanfolyam díjhoz kötött: az általános jelentkezési feltételek mellett egy 450 lej értékű regisztrációs díj befizetése is hozzátartozik a részvételhez, amelyet két részletben is kifizethetnek: 50%-ot beiratkozáskor, 50%-ot pedig a tanfolyam végén, a diploma átvétele előtt. A képzések kezdési időpontjait a szervezők az ősz utolsó heteire tervezik. Azok, akik további részletek felől érdeklődnek vagy szeretnének jelentkezni a tanfolyamokra, megtehetik Bajkó Noémi-Aliz SZGE falugazdásznál a 0756 726 302-es telefonszámon vagy az office@szekelygazda.ro e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2021. november 12., péntek, 16 óra. A tanfolyamokkal kapcsolatos legfrissebb információk az SZGE honlapján vagy hivatalos Facebook-oldalán – tájékoztatta közleményében szerkesztőségünket az SZGE.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!