Valódi karácsonyi hangulat fogadta a Szépvíz központjában járókat péntek délelőtt. A meleg tea és kézműves díszek mellett nem hétköznapi kiállítók is fogadták az érdeklődőket, hiszen az ápoló- és gondozóközpontban dolgozók és beutaltak tartottak adventi vásárt. Helyszíni látogatásunk során a kézműves-tevékenységek rehabilitációs szerepéről, az összetartás fontosságáról és az ünnep valódi üzenetéről is szó esett. Péntek délelőtt vásári hangulat uralkodott Szépvíz központjában, ahol karácsonyi dalok, meleg tea és szívélyes fogadtatás várta mindazokat, akik odaléptek a kihelyezett standhoz. Habár az időjárást a legnagyobb jóindulattal sem lehetett kellemesnek nevezni, a csíkszépvízi ápoló- és gondozóközpont munkatársait, sőt a jelen lévő beutaltakat sem riasztották el a körülmények. Lelkesen ajánlották az érdeklődők figyelmébe az adventi koszorúkat, gyertyákat, és egyéb karácsonyi dísztárgyakat. – Mindenki bekapcsolódott a munkafolyamatba, aki fizikailag és értelmileg is képes volt arra, hogy maradandót alkosson – mutatott a kiállított tárgyakra Molnár Fülöp szociális munkás, aki a hidegtől dermedt arcomat látva, a meleg tea jótékony hatásairól is ejtett pár szót. Lelkesen dolgoztak a dísztárgyakkal Valóban hideg volt, de büszkeségem nem engedte, hogy bevalljam: bizony, ha én kellene itt álldogáljak a vásárlókra várva, igen hamar kudarcot vallana a kezdeményezés. Mindenestre, a jó hangulat töretlen volt, és miközben betekintést nyertem a központ beutaltjainak ünnepi programjaiba, sorra érkeztek a kíváncsi helybéliek a vásárra. – Idén negyedik éve tartunk vásárt Szépvíz központjában. Az ötlet igazából onnan ered, hogy minden év december harmadikán, a fogyatékkal élők világnapján kézműveskiállítást tartottunk az intézmény falai között. Aztán arra gondoltunk, jó lenne kijönni az emberek közé, és itt is bemutatni, mire is képesek a beutaltjaink – avatott be Molnár Fülöp. Mint megtudtam, ilyenkor az ágak és egyéb kellékek beszerzését a korábbi vásárok bevételéből oldják meg, de nem ritka az sem, amikor az erdőből hoznak mohát és fakérget a beutaltak számára. – Jó látni, ahogy ügyeskednek a különböző kellékeket felhasználva – nyugtázta elégedetten a szociális munkás. Kijelentését Silló Erika ergoterapeuta sűrű bólogatásokkal támasztotta alá, aki a beutaltak gyűrűjéből kilépve elmondta: idén a színes ceruzáknak igen nagy hasznát vették a dísztárgyak elkészítése közben. A szakember lelkesen hozzátette: a fiatal beutaltak előszeretettel színeznek, ha alkalmuk van rá. – Az idősebbek nehezebben kapcsolódnak be az ilyen jellegű programokba, a képességektől is függ az, hogy ki mennyire veszi ki a részét az ünnepre készülődésből – mutatott rá Silló Erika. Fülöp hozzátette: a központ lakói között akadnak olyan beutaltak, akik nem képesek megfogni a ceruzát, mások azonban nemcsak színezni tudnak, hanem az adventi koszorút is elkészítik. Valaki hiányzik… Idén azonban valami megváltozott az előkészületek során, valami hiányzott a hangulatból. Az ünnepi dalok és kacajok hangzavarában ugyanis alig észrevehetően súgta meg Fülöp: Lőrincz Dénes, mindenki Dénes bácsija, aki alapember volt az adventikoszorú-kötés és egyéb programok során, nemrég elhunyt. A történteket nehezen dolgozzák fel a központ lakói, a korábbi lendület kissé alábbhagyott. A hír még engem is megdöbbentett, hiszen pár évvel ezelőtt a zsögödfürdői Cari-táborban személyesen is találkoztam vele. Akkor Dénes bácsi, akinek alsó végtagjait amputálták, olyan lelkesen és életigenlőn beszélt a terveiről, hogy arról bárki példát vehetett volna. – Bevallom, hiányzik – sóhajtott Fülöp. Lehet minden a régi? Kissé esetlenül próbáltam más irányba terelni a beszélgetést, így tudtam meg, hogy az idei járványhullám már nem érintette olyan negatívan a központ működését, mint korábban. Sokan már a harmadik oltást is megkapták, így valamivel szabadabb volt az életük idén ősszel. Ennek köszönhető az is, hogy az adventi vásárra is kellőképpen felkészülhettek a központban. – A beutaltak között nem volt pozitív eset, mind fellélegeztünk. Úgy érzem, végre a régi ütemben készülhetünk karácsonyra – mutatott rá a szociális munkás. Az is kiderült, hogy jelenleg a szépvízi ápoló- és gondozóközpont teljes kapacitással működik, és az ötven ellátott közül hat személy munkáit mutatták be a vásáron. A mosoly lefagyhat, de a jókedv megmarad Berényi Bernadett pszichológust is megszólítottam, akit nemcsak szakemberként, de régi jó osztálytársként is üdvözölhettem. Mielőtt azonban szóba elegyedtünk volna egymással, fotós kollégám lecsapott az alkalomra és egy ünnepi csoportkép erejéig összehívta a jelenlévőket. – Na, most fagyott belénk a mosoly – kiáltott fel nevetve Silló Erika a fotó elkészülésének pillanatában. És hát be kell vallani, az idő múlásával nem lett enyhébb az időjárás, így igyekeztem rövidre fogni a szépvízi központ pszichológusának faggatását. – Előző években, amíg Dénes bácsi élt, aktívabb volt a társaság. Elveszítettünk egy alapembert, és érződik, hogy megtört a lendület. Mi a történtek ellenére is igyekeztünk megszólítani, akit csak tudtunk, hiszen ezek a tevékenységek nemcsak a finommotorikus képességeket fejlesztik, de szorongásoldó hatással is bírnak – ecsetelte a pszichológus, akire ismeretségünkre való tekintettel a továbbiakban Berniként hivatkozok. Szóval, Bernitől azt is megtudtam, hogy a különböző dísztárgyak elkészítése során is ünnepi hangulatot teremtenek a központban, ilyenkor nem ritka a karácsonyi dallamok felcsendülése, és rendszerint másfél hét alatt készülnek el az ünnepi ajándéktárgyak. – Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy nem arról kellene szóljon az ünnep, hogy mindent összevásároljunk, hanem, hogy a lelkünk egy részét adjuk oda másoknak. A beutaltjaink épp ezt teszik, amikor adventre készülnek – összegezte a pszichológus. Értékeljük egymást Bevallom, beszélgetésünk végére már nem éreztem a lábujjaimat, így tudtam, hogy hamarosan a helyszíni látogatásunk végéhez érünk. Indulás előtt azonban még Székely Csabához, a beutaltak képviselőjéhez léptem, akit az intézményben tapasztalt ünnepi hangulatról kérdeztem. Elmondta: Dénes bácsi elvesztése miatt idén nem sok kedve volt bekapcsolódni a készülődésbe, de a helyszínen segíteni akart, amiben csak tud. – Mindennek ellenére mindenki nagyon szereti az adventi ünnepkört az intézményben. Én nagyon örülök, hogy idén kijöhettünk a vásárra, a tavaly több mint háromszáz napig nem járhattunk ki. Az nagyon nehéz volt. Most könnyebb minden, s jólesik az is, amikor az emberek idejönnek, megnézik a díszeinket és vásárolnak tőlünk – mondta Székely Csaba, aki szerint különösen fontos, hogy az emberek értékeljék egymás igyekezetét. A vásár még javában zajlott, amikor küldöttségünk elhagyta a helyszínt, ahol a hideg ellenére is megtapasztaltuk, hogy az egymásra figyelés a legzordabb időkben is melegséggel tölti el az embert.

Fazakas Bea