A vidéki gazdálkodás valós képe

Ismét megszervezték Csíkszereda közkedvelt rendezvényét, a Falu a városban című eseményt, ahol állatsimogató, gyermekprogramok és hagyományos termékek vására is várja az érdeklődőket. A kétnapos esemény tartalmas szórakozási lehetőséget biztosít, vasárnap délután hat óráig látogatható.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
A vidéki gazdálkodás valós képe
A városközpontban felépített „kis faluban” állandó programok várják az érdeklődőket Fotó: László F. Csaba

Szeptember 23-án és 24-én várja az érdeklődőket a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által szervezett, kilencedik Falu a városban esemény Csíkszeredában, a Temesvári sugárút melletti üres területen. Mint Haschi András, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének képviselője, az esemény főszervezője elmondta, a kétnapos rendezvény célja, hogy bemutassa és megszerettesse a mai vidéki életet, illetve hogy a falusi embert közelebb hozzák a városihoz, és fordítva.

Kovács Andrea

– A Falu a városban című eseménnyel célunk megmutatni az állattartást, a szénatárolást, a mezőgazdasági gépeket, a mai falusi gazdálkodás valós képét. A látogatók nem állatkertbe vagy skanzenbe érkeznek, de fontosnak tartjuk, hogy a városi gyermekek közelebbről is megismerhessék a majorság állatait, a különböző szárnyasokat, de van, akinek újdonság lehet a ló, a szamár, a bivaly vagy a tehén is

– avatott be a főszervező.

Kovács Andrea

A városközpontban felépített „kis faluban” állandó programok várják az érdeklődőket, elsősorban a kisgyermekes családokat, ugyanis az esemény főként a gyermekek köré koncentrálódik. A látogatók olyan állandó programok közül válogathatnak, mint állatsimogató, lovaglás, minijátszótér, lovas szekerezés a városban, de gyermekfoglalkoztató sátrak is vannak, ahol játékos kézműves-tevékenységek folynak, mindez a természetközeliség jegyében, úgy, hogy közben környezetvédelemre is igyekeznek oktatni a legkisebbeket, részletezte Haschi András. A Zöld Székelyföld Egyesület sátrában együtt szórakozhatnak kicsik és nagyok, levélhatározó, memóriajátékok, állatnyomkereső és sok más ismeretterjesztő feladat várja a tanulni és kikapcsolódni vágyókat.

Kovács Andrea

Hogy a gyermekeket kísérő felnőttek se unatkozzanak, ők a hagyományos termékek vásárában nézelődhetnek, ahol helyi termelők étkei, használati tárgyai, ékszerei, ruházati cikkei közül válogathatnak, vagy olyan nosztalgikus ételeket fogyaszthatnak, mint a frissen, kemencében sült kenyér, héjában főtt krumpli, túrós puliszka vagy főtt kukorica.

László F. Csaba

A karámokban juhok, lovak, pónilovak, szamarak, tehenek, szarvasmarhák várják a gyermekek simogatását, de több különböző fajtájú tyúk, kacsa, liba, valamint nyulak is ki vannak állítva. Érdemes az egyik utolsó napsütéses szeptemberi hétvégén ellátogatni a Falu a városban című rendezvényre, hiszen tartalmas, szórakoztató programlehetőség mindenki számára. Az esemény holnap, azaz vasárnap is várja az érdeklődőket, egészen délután hat óráig.

Kovács Andrea

László F. Csaba

László F. Csaba

László F. Csaba

László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!