A sikeresség képletéről beszélgettek

HN-információ
A Sapientia – EMTE Csíki Karának és a Pro Scientia Siculorum Egyesület vendége volt pénteken Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A csíki származású, világhírű szakember nagysikerű előadása – amelyre előzetesen több mint 600-an iratkoztak fel – visszahallgatható az interneten. Ugyan nem tudjuk konkrétan azt megmérni, hogy valakinek „fejébe szállt-e a siker”, viszont tudjuk mérni, hogy nagyon jelentős kutatók miként bakiznak „rövidlátásuk” miatt, amelyet pontosan azért követhetnek el, mert „immunisnak” érzik magukat a hibázásra – ilyen és hasonló érdekességeket hallhatott a közönség Barabási Albert-László fizikustól, hálózatkutatótól pénteken Csíkszeredában. Barabási a nemrégiben megjelent A képlet – a siker egyetemes törvényei című könyve kapcsán tartott előadást. A kutató a rá jellemző kíméletlen logikával tárta fel a hallgatóság előtt a siker kollektív természetét. A központi kérdés, akárcsak a könyvben is, az előadása során is az volt, hogy a siker valójában pusztán annak függvénye, hogy mit gondolnak rólunk a többiek, és hogyan reagálnak a cselekedeteinkre. Gergely Edit


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!