A minisztert is várják mára

HN-információ
Válságtanácskozást tartottak a Tusnádfürdőn megszervezett lakossági fórumon az egyre gyakoribbá váló medvetámadások miatt. Legutóbb a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői házában, a Szent László Gyerekvédelmi Központban keresett élelmet a medve. Kolozsvári Tibor megyei tanácsos, a központ koordinátora lapunknak úgy nyilatkozott: a helyzet tarthatatlan. [caption id="attachment_74898" align="aligncenter" width="4500"] Lakossági fórum a fürdővárosban. Egyre kevésbé játék[/caption] Kolozsvári Tibor arról számolt be, hogy éjjel 2 órakor ment be a medve az épületbe a főbejáraton keresztül. Élelmiszert keresett a központban – szét is verte a hűtőládát –, ahol több mint ötven gyermek él. Értesítették a csendőrséget, akik Csíkszeredából több mint 20 perc alatt értek a helyszínre, ami nagyon hosszú reakcióidő. Hozzáfűzte: a lakosság fél, és azt mondják, hiába tesznek panaszt egy-egy eset kapcsán, nem történik semmi. Komoly probléma, hogy nem tudnak védekezni, úgy vélik, legalább járőröző csapatra szükség lenne a településen. A tanácskozást megelőzően a megyei tanácsos a Hargita Népének úgy nyilatkozott: a kompetenciákkal és felelősséggel rendelkező döntéshozó szervek, hatóságok nem tudták ez a problémát megoldani. – A helyzet tarthatatlan. Veszélyben vagyunk nemcsak az utcán, hanem a saját otthonainkban is – mutatott rá a helyzet súlyosságára a tanácsos. Hozzáfűzte: csak ebben a hónapban kétszer támadt emberre a medve Tusnádfürdőn, fényes nappal jár a ragadozó a helyi iskola udvarán. Kolozsvári Tibor szerint szinte biztos, hogy a medve visszatér, hiszen élelmet talált. – Számunkra ez nem politika kérdése. Ez az életünkről, családjaink biztonságáról szól. Olyan helyen élünk, ahol nem a medve van ketrecben, hanem mi. Életveszély van mindenféle túlzás nélkül – szögezte le a tanácsos. Ma várhatóan újabb tanácskozást tartanak az üdülővárosban, amelyre meghívták Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert is. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!