Hirdetés

A magyar fiatalság megerősítését és felemelését szolgálja

Bíró István
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
A magyar fiatalság megerősítését és felemelését szolgálja
Szalagvágás. Immár végleges helyre költözött az RMPSZ Fotó: Veres Nándor

Ünnepélyes keretek között felavatták a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének új, Domus Magister nevű székházát szombaton délelőtt Csíkszeredában. Az eseményen számos hazai és magyarországi politikus vett részt, illetve jelen voltak a Kárpát-medencei magyar pedagógusszövetségek vezetői is.
A Taploca utca 13. szám alatti ingatlan megvásárlását, átalakítását és felújítását a magyar kormány 427 millió forintos, azaz több mint 5 millió lejes támogatással segítette. Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár kijelentette: a székház átadásával több évtizedes elmaradást pótolnak.
– Amikor a Kárpát-medence egyik legnagyobb szervezetének súlyához és jelentőségéhez méltó székházat avathatunk, akkor igenis mondhatjuk azt, hogy történelmi ünnepségre jöttünk. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a közös nemzetépítő munkánk egyik újabb mérföldköve a mai nap. Az RMPSZ új székháza nem csupán egy épület, hanem az együttműködés, a közös munka és a megvalósítandó közös nagy céljaink helyszíne is. Szimbóluma azon értékeknek, amelyekért együtt dolgozunk és együtt küzdünk hosszú évek óta. Ez az épület egy újabb színtere lesz annak a munkának, amelyet a Kárpát-medencei magyarság, azon belül pedig a Kárpát-medencei magyar fiatalság megerősítése és felemelése érdekében végzünk – mondta az államtitkár.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!