Hirdetés

A közbeszerzések hasznos tudnivalóiról tartottak konferenciát

A közbeszerzési eljárásokkal és az állami támogatásokkal kapcsolatos hasznos tudnivalókról szóló konferenciát szervezett kedden a Versenytanács Csíkszeredában, amelyen előbb Hargita, Maros, Kovászna és Brassó megyei közintézmények, később pedig az ugyanebben a régióban tevékenykedő vállalkozások képviselői vettek részt.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
A közbeszerzések hasznos tudnivalóiról tartottak konferenciát
Közbeszerzés. A Versenytanács egyértelmű útmutatással szolgált a konferencia résztvevőinek Fotó: László F. Csaba

A kedden megszervezett konferencia első részében a helyi közigazgatási intézmények képviselőivel olyan témákat vitattak meg a Versenytanács vezetői és szakemberei, hogy milyen jó gyakorlatokat érdemes alkalmazni az állami támogatások odaítélésekor, illetve a közbeszerzési eljárások lebonyolításakor, a gazdasági környezet szereplőivel pedig, többek között, arról értekeztek, hogy miként kell és érdemes a versenyszabályoknak megfelelően eljárniuk.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A két részre osztott eseményt megelőzően a szervezők sajtótájékoztatót tartottak, amelyen jelen volt Bogdan Marius Chirițoiu, a Versenytanács elnöke, Daniel Picu alelnök, Gyerkó László, a Versenytanács tagja, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Petres Sándor, Hargita megye prefektusa.
Korodi Attila úgy fogalmazott: az elmúlt három évben a polgármesteri hivatal radikálisan átszervezett néhány tevékenységet annak köszönhetően, hogy a Versenyhivatal alapos támaszt nyújtott az önkormányzatnak, és a megfelelő döntésekkel támogatta munkájukat.

Versenyhivatali jóváhagyással szervezték meg a város sportinfrastruktúráját, valamint a távhőszolgáltatási rendszer menedzsmentjét.

A koronavírus-járvány alatt a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatot és az FK Csíkszereda labdarúgócsapatot jelentős összeggel támogatta az önkormányzat, ami ugyancsak a Versenyhivatalnak köszönhető, hiszen hozzájárulásával kaptak jóváhagyást az Európai Uniótól olyan programokra, amelyek ezt az ágazatot támogatják.

– Minden olyan területen, ahol szabályozás van, és a szabadpiacot érintheti a döntés, a Versenyhivatalhoz fordulunk, és közösen járjuk körbe a témákat, majd az ő döntéseik alapján és segítségükkel szervezzük meg tevékenységeinket. A polgármesteri hivatal sokkal hatékonyabb lett ezáltal, eredményesebben költjük el a közpénzt, több jön ki belőle, mint korábban, mert nem improvizálunk, hanem pontos, precíz eljárásrend szerint cselekszünk – mutatott rá a városvezető.
Ugyanakkor kiemelte: több olyan szakterület van, ahol szükséges lenne az együttműködés, ilyen például a hulladékgazdálkodás vagy a különböző kutya- és állatmenhelyek működtetésének kérdése.

Érdeklődésünkre Petres Sándor prefektus kifejtette:

a Versenyhivatal és az önkormányzatok közötti kapcsolat azért fontos, mert a vezetők által kigondolt fejlesztési programok, illetve az önkormányzat által nyújtott támogatások esetenként ütközhetnek a szabad versenyre vonatkozó előírásokkal,

ezeket pedig jobb tisztán látni. Ilyen szempontból kiemelten fontosak az útmutatások, a Versenyhivatal pedig pragmatikus módon, időben és egyértelmű utasításokkal szolgál. A vállalkozói szféra számára ez azért elengedhetetlen, mert a Versenyhivatalnak elsődleges kapcsolatrendszere a nagyon nagy vállalkozásokkal van, amelyek megengedhetik maguknak a specifikus ügyvédi segítséget, és jól ismerik az előírásokat.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!