Az évente visszatérő szokásos „táborfrissítő” tevékenységek között leginkább a szabadtéri színpad befedése a célkitűzése a holnapután záruló Lázárfalvi Hagyományos Kalákának. A célok azonban lazák, a fő hangsúly a lelkes munkán, a közösségépítésen és az évről évre szépülő birtok oktatói jellegén van. Az András Alapítvány lázárfalvi rendezvénybirtokán jártunk. [caption id="attachment_32499" align="aligncenter" width="620"] András Mihály mutatja a hordóból készült szálláshelyet. Az ötletek kútja feneketlen[/caption] Minden apró összetevőjében izgalmas látvány fogadja a látogatót Lá­zár­falván, az András Alapítvány Rendezvénybirtokán. A kalákából megújuló hatalmas birtok egyedi élménye a természet adta kincsek és a környezetébe „visszamenekített” falusi kultúra találkozásából fakad. Ez a találkozás szüli az emberi értelemnek és a kéznek azt az alázatos munkáját, amely a nagyzolással és pazarlással szemben szerény, de tudatos ellenpéldát támaszt, és jelzi: a természettel egyensúlyban okosan, kis számlával is lehetne élni. Séta a birtokon Lázárfalvára érve irányjelző festett táblák jelzik, hogy merre van a rendezvénybirtok. A Tusnád-patak gázlóján átkelve máris megérkezünk a valamikor alsó malomhoz, amelynek elnéptelenedett épületeit és udvarát megvásárolta az András Alapítvány. A kalákázók egy része éppen kaszál, így jól belátni, hogy mi minden van az udvaron. A három épület közül az istálló van a legrosszabb állapotban, a csűr és a ház viszont élettel teli. A tájépítészek fűzfa-installációit is már megmetszették, rendbe tették, a közelükben újonnan talált forrást próbál kitakarítani a házigazda, András Mihály és lánya, Orsolya. A konyhán készül az ebéd, egy másik női csapat pedig székeket készít elő bútorfestésre. „Most értjük meg, miért olyan drága egy-egy festett bútor. Rengeteg munka van velük” – jegyzik meg. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes munkatársa, Fekete Rita vezet körbe bennünket, ő mutatja meg az ötletes szabadtéri zuhanyzókat és alvóalkalmatosságokként szolgáló szekereket, a favécét, az épülő színpadot, a csűrt, és fel sem lehetne sorolni, hogy még mi mindent. Majd a táncegyüttes vezetője, András Mihály váltja őt. A látogatásunkat megelőző este Csomortáni Gál László fára festett alkotásaiból nyílt kiállítás a csűrben, amelynek emeletén akár szénában is alhatnak a kalákázók. Éppen most készül egy új földszinti szoba, amelyet némi humorral fűszerezve „recepcióként” emlegetnek a bennfentesek. Mintha valami fura mesének a szereplői lennénk – legalábbis ezt az érzést kelti a rendezvénybirtok sajátos közege. Idő kellett a felocsúdáshoz – Amikor a birtokot megvásároltuk, a ma düledező istálló volt a legstabilabb épület. Ez valamikor malom volt, de az államosítás után a jól működő gazdaság szívét, motorját, vagyis a malmot kitépték, és elnéptelenedett. Az épületek túl szépek voltak ahhoz, hogy lebontsuk, de túl drága lett volna a felújításuk. A fű szép volt, forrásvíz volt a területen, láttuk, hogy az élőlények mennyire szeretik itt, és tudtuk, hogy az embernek is jó itt. De az elején csak csendesen szemléltük, hogy mennyire gyönyörű minden. Nagyon sokat törtük a fejünket azon, hogy miképpen foglalhatnánk vissza a birtokot a természettől és az enyészettől – meséli András Mihály. A népi feredők kalákából történő felújítását is végző magyarországi Ars Topia Alapítvány és tájépítészek bevonásával néhány éves csend után aztán beindult az élet. A kalákázók évről évre felfrissítik, valamivel mindig szebbé teszik a birtokot, és manapság tavasztól őszig már több program helyszíne a lázárfalvi alsó malom. A falusi kultúra bölcsője A helyszín varázsát az adja, hogy a népi kultúra az őt megalkotó, saját közegében válik érezhetővé. – A kultúrotthonokba alig jut be a természetes napfény. Balettrúddal, üvegpadlón tanulunk táncolni, még a taps, a pittyegtetés sem úgy szól, ahogy az adatközlő táncosainknál, falun. Ezt az eredeti közeget akarjuk létrehozni, és ennek tudatában szépítünk. A népzenének, néptáncnak minél több köze kell hogy legyen ehhez, hiszen ez a falusi kultúra immunrendszere. A szabadtéri színpad is erre hivatott. A csűrt kinőttük, szükség van egy színpadra, ami fából épült és a természettel összhangban áll. Ennek a befedését szeretnénk befejezni az idei táborban – mondja András Mihály. – Van egy végtelen lista, „komolytalanul” sok, megvalósíthatatlan mennyiségű teendővel. Egy ideig minden évre konkrét célokat tűztünk ki, de változott a hozzáállásunk. A lényeg, hogy együtt vagyunk, dolgozunk annyit, amennyihez kedvünk van, és biztosítjuk a lehetőséget, hogy ki-ki több téren is kipróbálhassa magát. Minden munkát szakember irányít, olyan szakember, aki képes ötvözni a régi tudást a mai igényekkel, és aki pedagógiai érzékkel rendelkezik, aki mellett „inaskodni” lehet. A színpad befedését az ácsmester sugallatára tűztük ki fő célnak – részletezi a házigazda. [caption id="attachment_32500" align="aligncenter" width="620"] Munkában a kalákázó bútorfestők. Sok kéz, hamar kész Fotó: László Róbert[/caption] Családok játszótere, próbahelyszín Rögtön első pillantásra feltűnik, hogy az udvar és az épületek is azt szolgálják, hogy a rendezvénybirtok családbarát legyen. Mindent úgy alakítottak ki, hogy a gyermek a szülővel együtt szórakozhasson, és ahogy Andrásék is fogalmaztak: ez valóban a családok játszótere. Legalább ennyire hangsúlyosan azonban egyfajta próbahelyszín: a mai trendektől eltérő, népies, de nem múltba ragadt megoldásokat próbálnak ki. – Ami itt működik, az máshol is működhet. A naptól nyerjük a meleg vizet, a házban is használhatjuk a naptól nyert elektromos energiát. A bútorok és más berendezések szinte mind újrahasznosított anyagból vannak, amelyeket a kalákák alkalmával restauráltunk, barkácsoltunk össze, építettünk be – mondja András Mihály, miközben körbevezet bennünket a házban. Ebbe a miliőbe nem nehéz beleszeretni. Ezért is térnek vissza edzőtáborozók, ezért kíváncsiak a rendezvénybirtokra az alkalmanként oda látogató iskolások, óvodások. Nemzetközi színművészekből álló műhelycsoportot is visszavárnak Lázárfalvára, éppen a kaláka idejére. A mintegy 30 kalákázó zöme néptáncos, de akadnak köztük olyan önkéntesek is, akik ismerőstől hallottak a kalákatáborról. Ugyanakkor a helyiek is be-bekapcsolódnak a munkába – tudjuk meg András Mihálytól és feleségétől, György Katalintól. – Minden évben rendbe tesszük Lázárfalva népi feredőjét, a Nyírfürdőt. Emellett további ap­ró­ságokkal szépítjük a falut, számos rendezvényünkre pedig a lakosokat is ide várjuk – mondják a fogadóink. – A tábort nem igazán hirdetjük, mert folyamatosan egyfajta „építkezés” alatt áll, és csak olyan igényeket tudunk kielégíteni, amelyek alkalmazkodnak az adottságainkhoz. Leginkább a fiatalok és a gyermekek számára élménygazdag. …És az ötletek kútja feneketlen. A rossz állapotban levő istálló épületének valamikori felújítására és rendeltetésére vonatkozóan is több elképzelés él az András Alapítvány vezetőinek fejében. Bármi lesz, az összhangban lesz a természettel, megpróbál bemutatni egy környezettudatos, családbarát alternatívát, és a mai igényekhez igazítja a falusi kultúrát. Mert ez a mese erről szól. És a mese folytatódik… Kovács Hont Imre