Van-e jogunk, erkölcsi alapunk ítélkezni azok fölött, akik a múlt rendszerben együttműködtek az állambiztonsági szervekkel? – tette fel a kérdést Gálfalvi György péntek esti székelyudvarhelyi könyvbemutatóján, mikor nekiszegezték a kérdést a hallgatóságból: tudja-e, kik voltak a besúgói?, és mondana-e pár nevet? A Kacagásaink című, a szerzőről készült megfigyelési jegyzőkönyveket bemutató írásokat, a diktatúra működéséről és a rendszerváltozás kételyeiről szóló esszéket, interjúkat tartalmazó kötetet a Városi Könyvtárban mutatta be Lőrincz György író és Szücs László szerkesztő. [caption id="attachment_39153" align="aligncenter" width="2048"] Gálfalvi György: kényes és összetett kérdés a jóvátétel Fotó: Vicsi Judith[/caption] Családias hangulatban zajlott péntek este Székely­ud­varhelyen a Városi Könyvtárban Gálfalvi György író legújabb, a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület és a budapesti Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent könyve bemutatóján. Lőrincz György üdvözölte a vendéget, régi barátját, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványban közeli munkatársát köszöntve személyében. A kötetet szerkesztő Szücs László, a Várad című kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztője beszélt a kötetről, annak tartalmáról és kérdéseket tett fel a szerzőnek, az általa adott válaszokat pedig kérésére szövegrészek felolvasásával húzta alá. Egy idő után a közönség is bekapcsolódott a kérdez-felelek játékba, a kötetből – már a címe révén is – sugárzó derű, a téma tragikus voltának dacára átragadt a bemutató résztvevőire is. Gálfalvi György, a tőle megszokott alapossággal és jó kedéllyel nem válaszokat adott, hanem kérdések egész sorát fogalmazta meg. Olyan kérdéseket, amelyek mindannyiunkat kellene foglalkoztassanak, amelyekre választ keresve megismerhetnénk közelmúltunkat, annak történéseit és a történések mozgatórugóit. Ezek a válaszok ugyanakkor rávilágítanak a történelem adta esélyekre, no meg arra, hogy milyen mértékben tudtunk élni ezekkel a felkínálkozó esélyekkel. A szerző beszélt dilemmáiról is: évekig őrlődött arról, hogy szabad-e megírja ezt a könyvet? S ha igen, mit szabad megírnia a diktatúra legsötétebb zugának történetéből. Mint mondta, arra a következtetésre jutott, hogy rendkívül kényes és összetett kérdése a jóvátétel, s feltette a kérdést, van-e jogunk, erkölcsi alapunk ítélkezni azok fölött, akik a múlt rendszerben együttműködtek az állambiztonsági szervekkel, akik jelentettek rólunk? Mint mondta, minden esetet külön-külön kellene megvizsgálni, megkeresni a motivációkat, a kiváltó okokat, nem lehet egy kalap alá venni mindenkit. Ez az oka annak, hogy egy-két kivételtől eltekintve nem dekonspirálja a róla jelentők nevét – jegyezte meg. Elhangzott az is, hogy nincsenek illúziói a jövőt illetően, mint ahogy nem táplált illúziókat a rendszerváltáskor sem. De ez nem jelenti azt, hogy ne cselekedjünk annak érdekében, ki-ki a maga eszközeivel, hogy ne épülhessen ki olyan diktatórikus hatalom, mint amilyenben része volt közösségünknek a múlt század második felében. A kötet fülszövegében olvasható: „Micsoda képtelenség: néha még kacagtunk is a diktatúrán. Ki nem tapasztalta, hogy amikor már nem tudjuk abbahagyni a nevetést, egyszerre csak élesen benyilall a tarkónkba, nem pontosan középen, hanem egy kicsit fentebb, jobbra vagy balra? Mint egy reszkető kézzel elsütött pisztolyból a tarkólövés. Mert hát a hatalomnak nincsen humorérzéke, következésképpen semmitől sem fél jobban, mint attól, hogy kinevetik. Kínunkban nevettünk, sírnunk kellett volna inkább. Erről szól ez a könyv: valamiféle belső szabadságról.” Gálfalvi György meggyőzte hallgatóságát, hogy ő szabad ember volt és az is marad, mert szabadsága belülről fakad. Sarány István