35 éve a tudás és közösség szolgálatában 

Harmincöt évvel ezelőtt avatták fel Csíkszeredában a magyar tannyelvű 8-as számú általános iskolát, amely azóta József Attila nevét viseli. A több mint nyolcszáz diákot, köztük autista tanulókat is számláló intézmény ma már két épületben működik. Az iskola erőssége a közösségi összetartásban, valamint a pedagógusok elhivatottságában rejlik. 

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 3 perc
35 éve a tudás és közösség szolgálatában 
Fotó: Vlaicu Lajos

Több évtizedes múltra tekint vissza a csíkszeredai József Attila Általános Iskola, amely idén ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Az intézmény története szorosan összefonódik a rendszerváltás időszakával: a Hargita Népe korabeli tudósítása szerint 1989-ben, a forradalom utáni hónapokban a volt pártkabinet épületét a szülők és pedagógusok közös erőfeszítéssel alakították át tanintézetté. Az iskola történetét felidéző írás bekerült az intézmény 35 éves múltját összegző emlékkönyvbe is. 

Ünnepség


Kedves Tihamér igazgató elmondása szerint az évfordulót a közösség több programmal ünnepelte. December 12-én délelőtt a diákok számára szerveztek ünnepi előadást: a Role együttes alkalomhoz illő dalokat adott elő, majd okostáblán bemutatták az emlékkönyvet a diákoknak is. Délután a volt és jelenlegi kollégákat, volt igazgatókat, szülőket és az iskola egykori diákjait várták közös ünneplésre. Az eseményen dalok, versek hangzottak el, a pódiumbeszélgetésen pedig a volt igazgatók osztották meg gondolataikat. Amint azt az iskolaigazgató kiemelte: a dátum nem véletlen, az intézmény 1993. december 16-án kapta meg a hivatalos dokumentumot, amelyben felvette József Attila költő nevét. 

Az idővel együtt formálódó intézmény

Az iskola működése az évek során több átszervezésen ment keresztül. Kezdetben az Octavian Goga Gimnázium magyar osztályait helyezték át, majd a 2008–2009-es tanév kezdetén az Ady Endre Általános Iskolát is hozzácsatolták. Azóta a József Attila Általános Iskola jogilag egységes, de két épületben működik: a Miron Cristea utca 1. szám alatt található főépületben, valamint a Testvériség sugárút 20. szám alatti ingatlanban.

A pandémiát követő időszakban újabb átszervezések voltak: az 5–8. osztályos tanulók a felső épületben folytatják tanulmányaikat. A döntés több szempontból is előnyösnek bizonyult, hiszen erősítette az egy intézményhez tartozás érzését, növelte a biztonságot, és megkönnyítette a mindennapi működést. Jelenleg az iskolában – a VIII. osztály kivételével – évfolyamonként négy osztály működik, a mostani előkészítősök öt osztállyal, így az intézménynek összességében több mint nyolcszáz diákja van, mondta Kedves Tihamér igazgató.

Egyedülálló  


– A József Attila Általános Iskola 2009 óta autista tanulók számára is biztosítja a helyszínt az oktatáshoz tizedik osztályig, a városon kívül az egész Csík-térségből érkeznek gyerekek. Az iskola jelenlegi szervezeti és szakmai formája az 1990-es évek elejétől a 2008–2009-es változásokon át alakult egységes intézménnyé. A közösség összetartó ereje, a pedagógusok elhivatottsága és a befogadó szemlélet mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a József Attila Általános Iskola ma is stabilan és eredményesen lássa el oktatási-nevelési feladatait

– hangsúlyozta Kedves Tihamér.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!