Négy diakónus: a Szatmár megyei csedregi Mayer Nándor és Vagrin István, illetve a csíkszentsimoni Ferencz Zsolt és a gyimesbükki Virág István végzett idén a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetben. Mayer Nándort és Vagrin Istvánt július elsején, szombaton a szatmárnémeti Székesegyházban Schönberger Jenő szatmári püspök szenteli áldozópappá. Ferencz Zsoltot és Virág Istvánt, a gyulafehérvári főegyházmegye diakónusait csütörtök délelőtt, a 11 órától kezdődő szentmisén dr. Kovács Gergely érsek szentelte áldozópappá. Az egyházmegye főpásztora prédikációját a boldog emlékű Márton Áron püspök szavaival kezdte: „A mi beteg világunknak Péterekre és Pálokra, szentekre van szüksége, akik bátran megvallják és lelkesedéssel élik Krisztust, akik nem a szájukon, hanem a szívükben hordják, s tettekkel fejezik ki a keresztény  eszményeket.” Hozzátette: a papnak kiemelten törekednie kell az életszentségre, bátran és lelkesedéssel kell megélnie Krisztust, szóban és tettben Róla tanúságot kell tennie. Megjegyezte: a szemináriumi évek alatt a kispapok gyakran hallják, hogy a pap Krisztus képmása, a papnak Krisztust kell a világban bemutatnia, nem önmagát, nem a saját képességeit. Erre készülnek a hét év alatt.  
– Kedves Zsolt, kedves István, az Úr titeket is kiválasztott és meghívott, úgy mint ahogy Szent Pétert, Szent Pált, és mint az apostolokat. Ahogyan e hívásra ők elhagyták bárkáikat, hálóikat, otthonaikat, és lelkesen követték a Mestert, ugyanúgy ti is az ő tanítását hallgatva, az ő csodáit látva, akárcsak az apostolok, ti is meg lehettek győződve arról, hogy később még nagyobb dolgokat fogtok véghez vinni, míg el nem jön a Golgota, el nem jön a húsvét – mondta az érsek, majd Ferenc pápát idézte. Hozzátette: minden pap életében volt egy elragadó meghívás, őszinte lelkesedés, a Mester nyomába szegődtek, de – a Szentatya szavait idézve – Isten időzítése szerint előbb-utóbb mindenkivel megtörténik, hogy csalódást, fáradtságot, gyengeséget él át az eszmény szemlátomást kimerül a valóság követelményei között. A próbatételt mindannyian átélték vagy át fogják élni, viszont ha tudatosítják magukban, hogy hivatásuk nem merül ki annyiban, hogy elhagyták a bárkát, az otthont és Jézus nyomába szegődtek, nemcsak egy bizonyos ideig követik Jézust, hanem el kell menniük a Golgotáig, akkor a Szentlélek segítségével végig tudják és végig fogják járni az életutat, amely az isteni szeretet tökéletességében teljesedik be. Az Úr nagyobb a gyengeségeiknél, esendő voltuknál, bűneiknél, bízzák magukat rá és engedjék, hogy újra meghívja őket a szolgálatra. Az érsek azt is elmondta: ha megkérdeznék tőle, hogy mitől félti a felszentelendőket, azt válaszolná, hogy attól a kettős kísértéstől, amelyre a Szentatya is már felhívta a figyelmet.
Az egyik a lemondó kishitűség, miszerint a mai világban hiába minden, minden elveszett, nincsenek meg a múlt értékei, nem tudjuk, hogy hová jutunk. A másik az alkalmazkodás, miszerint elhisszük, hogy rendben van minden, csak a világ mostanra megváltozott, és hitünket, a keresztény értékeket, a világhoz kell alakítani.

– Mit bízok rátok? Egyszerű. Ennek az ellenszerét: Istenhez igazítsatok mindent, ne a világhoz!

Ahogy tegnap a tanévzárón is elhangzott: Isten legyen a mérce, Hozzá igazítsuk magunkat. Legyetek napjainknak Pétere és Pálja. Korunknak nagy szüksége van elkötelezett, lelkes apostolokra, akik hitelesen megélik Krisztust, és megmutatják a világnak. Apostolokra van szükség, akik megengedik a Léleknek, hogy felkenje őket, hogy felkenje gyengeségeiket, erőtlenségeiket, hiányosságaikat, és így Krisztust hirdetik, Őt élik meg, Őt mutatják a világnak, akik Pál apostollal elmondhatják: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” – hangsúlyozta dr. Kovács Gergely érsek. Hozzátette: a felszentelendőket kísérje főpásztori áldása és a hívek imádsága, oltalmazza csíksomlyói aranyrózsás Szűz Mária.
A szentbeszédet a felszentelendők ünnepélyes ígérete és a Mindenszentek litániájának elimádkozása követte, majd a tulajdonképpeni szentelés, a kézrátétel és a felszentelő ima következett.
A papjelöltek egyenként a szentelő püspök elé térdeltek. Ő a két kezét a szentelendők fejére téve csendben imádkozott, ezáltal átadva a lelki hatalmat. Végül a jelen lévő papság is a felszenteltekhez járult, és kezüket azok fejére téve kérték Isten áldását.
Az ünnepélyes beöltöztetés után az újonnan felszenteltek átvették szolgálatuk liturgikus eszközeit – a paténát (aranyozott kis, lapos tálca) és a kelyhet –, a kenyérrel és a borral együtt. A szentmise áldozati részében már az érsekkel együtt koncelebráltak.
A papszentelésre Csíkszentsimonból és Gyimesbükkből autóbuszokkal utaztak a helyiek, akik közül sokan népviseletbe öltözve ünnepeltek együtt az immár újmisés papokkal.
A szentmise zárórészében az érsek közölte az újmisésekkel a szolgálati helyeiket is.

Ferencz Zsoltot a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébániára, Virág Istvánt a szászrégeni római katolikus plébániára helyezte ki.