– Mikor és hogyan kezdődött a lovak iránti szenvedélyed?

– Mondhatni, már születésem óta van kapcsolatom a lovakkal. Körülbelül négyéves koromig volt az, hogy ,,gyere, kicsit ülj fel a lóra, megvezetgetlek’’, aztán négyéves voltam, amikor édesapám elvitt az első lovas túrára, ami egynapos túraszerű kirándulás volt, Tordátfalvára mentünk át. Ez volt az első meghatározó élményem, amelyre azóta is szívesen emlékszem vissza, és azóta egyedül lovagolok. A lovak a napi rutinhoz tartoznak, a mindennapok szerves részei. Délelőtt iskolában vagyok, de délután kijövünk a tanyára, egyet lovagolunk. Ez engem nagyon kikapcsol, feltölt és ellazít. Nagyon szeretem, el sem tudnám képzelni, milyen lenne nélküle, hiszen lovaglás közben szinte megszűnik az egész világ.

– Mire tanítottak meg téged a lovak, mit kapsz tőlük a feltöltődésen kívül?

– A lovaglás minden szempontból hasznos, és terápiás jelleggel is bír. Ugyanakkor öt dologra tanítanak meg. figyelemre, fegyelemre, türelemre, kitartásra és alázatra – ezeket a ló biztos, hogy megtanítja az embernek, és mind kell is a lovagláshoz. Lovagolni bárki bármikor meg tud tanulni szerintem, ha van elég akaratereje, és le tudja küzdeni a félelmet meg a kényelem utáni vágyat. Ez is alap a lovaglásban. A lovak ugyanis nem a legkényelmesebbek, ehhez is hozzá kell szokni. A nagyobb termetű lovakkal általában könnyebb, ők kényelmesebbek is, a kisebb lovak rázósabbak. (Mosolyog.)

– Nálatok a tanyán elég nagy a választék lovakból. Van-e kedvenc állatod?

– Van egy saját lovam. Nem túl nagy állat, de nagyon jó kis ló, Csuda a neve. Nagyon stabil állat, nem esik el mindenhol, épp ezért is szeretem inkább a kisebb lovakat – bár lehet, hogy felnőttkoromra ez változni fog, de most, amíg még lehet, kiélvezem a kicsi lovakat. Sokkal jobban el lehet férni velük mindenhol, például amikor erdőbe megyünk, nem kell a fák ágai miatt állandóan lehajolnom. Mi két és fél éve alkotunk párost. Ő is 14 éves, tenyészcsődör volt, de már le akarták cserélni, ezért kiheréltették, és úgy került hozzánk. A ló kora emberi korban számolva a négyszerese, így nem túl fiatal, de van 21 éves lovunk is. Az összeszokás folyamata elég nehéz volt, mert elég akaratos, de most már nagyon jól megértjük egymást. 

– Több versenyen is részt vettél már. Mióta versenyzel?

– A Nemzeti Vágta volt az első nagy versenyem, galoppversenyen idáig nem is voltam, inkább ügyességi vagy ugratóversenyeken vettem részt itt a környéken. Körülbelül egy éve járok versenyekre.

– Versenytől függ, hogy milyen lóval indulsz?

– Ügyességi versenyekre Csudával szoktam menni, mert jól össze vagyunk szokva, csuklómozdulatokkal lehet irányítani, ugratáshoz azonban nagyobb lóra van szükség. Nagyon jól jártam volna, ha Csudával indulhattam volna a Nemzeti Vágtán is, de neki sajnos ehhez nincs tehetsége, az induló sportpónik akár három lábbal is lefutották volna.

– Hogy kerültél a Nemzeti Vágtára? 

– A gondolat már egy éve megszületett, hogy valakit kellene indítani a Kishuszár Vágtán, de igazából a verseny előtt egy hónappal döntötték el, hogy én leszek az. Kezdetben nagyon nem is akartam, mert féltem az egésztől, ugyanakkor tudtam, hogy nagyon vagány lesz, igazi nagy kaland. És persze hajtott a kíváncsiság is, így bevállaltam. A Nemzeti Vágta előtt egy héttel mentem ki Magyarországra, hogy felkészüljek a lóval, Szélviharral együtt a versenyre. Miután kiderült, hogy én leszek Farkaslaka képviselője, elkezdtünk keresgélni a lovardák között, amelyek ilyen sportpónikat tenyésztenek, és így találtuk meg ezt a helyet a Balaton mellett, ahol felkészülhettünk a versenyre. Igazából egy hetet edzettünk együtt, ami nem túl sok, de szerintem így is nagyon jó eredményt értünk el. Nagyon sok támogatást kaptam mindenkitől, a verseny előtti napon alig bírtam olvasni a sok üzenetet, hogy hajrá, Magor! Én igazából nem is tudtam, hogy mennyien jönnek szurkolni otthonról a Hősök terére, és nagyon meglepett, hihetetlen jó érzés volt, el is érzékenyültem, amikor több mint százan kiabálták a nevemet. A Kishuszár Vágtán részt vevők 10–16 év közötti gyerekek, fiatalok, így még van két évem, hogy versenyezzek. Az idei tapasztalatok alapján jövőre is nagyon szeretnék odáig eljutni és versenyezni, nagyon szeretném, ha lenne folytatás, de ez még sok mindentől függ.

– Mennyire izgultatok a verseny előtt? Volt lehetőségetek kipróbálni a pályát?

– Szombat reggel volt egy tesztstart, amelyen azt próbáltuk ki, hogy egyáltalán hogyan kell elstartolni, de csak ennyi. Az egy hét felkészülés alatt galopp-pályán edzettünk, így tudtuk, mire számíthatunk. A többi versenyzővel találkoztunk, hiszen ahol a lovak voltak, ott voltunk mi is, de nagyon nem teremtettünk kapcsolatot egymással, csak tudtuk nagyjából, hogy ki honnan érkezett, és milyen települést képvisel. Versenyhelyzetben szerintem nincs olyan, aki ne izgulna, így természetesen én is nagyon izgultam. 

– Hogyan értékeled a teljesítményeteket?

– A futamok első helyezettjei jutottak tovább, de én úgy gondolom, hogy a második hely is nagyon jó eredmény volt, amit elértünk. Az egyheti közös munka után nagyon meg vagyok elégedve, és nagyon örültem neki. Elég nagy hátrányból indultam, hiszen szinte utolsóként startoltunk el, ez az én tapasztalatlanságom volt, de azt hiszem, nagyon jól teljesítettünk így is. Mindenesetre meg vagyok elégedve a futam második helyezésével is.

– Terveid a jövőre?

– Jövőre is szeretnék részt venni a Kishuszár Vágtán, bár ez nem tőlem függ, de remélem, bizonyíthatok még. Most épp pályaválasztás előtt állok, mivel nyolcadikkal végzek, de még nem sikerült teljesen eldöntenem, hogy hol folytatom a tanulást. Egy azonban biztos, s ez alap. továbbra is lovakkal, lovak közelében szeretnék lenni.