Sulibaj

Ahogy telnek a tanévek, a gyermekek egyre kisebb hányada megy jókedvvel, szívesen iskolába. Civil szervezetek, pszichológusok, iskolai tanácsadók rendre megkongatják a vészharangot, miszerint ijesztően növekszik az iskolai szorongás esetszáma, sürgősen tenni kéne valamit, hogy biztonságosabb, „gyermekközpontúbb” legyen az a hely, ahol napjaik jelentős részét töltik.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Sulibaj
Fotó: Hodgyai István

A nyári vakáció után az iskolába való visszatérés fokozott stresszt jelent a legtöbb családban, újra kell szervezni a hétköznapokat, pluszköltségekkel jár a kezdés, a gyermekek többsége pedig szorongva vág neki az új tanévnek. Nagy részüknél marad is a szorongás, amely gyakran testi tünetekben is megmutatkozik. De mitől szorong?


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Nemcsak hazai jelenség az iskolai szorongás, nemzetközi kutatások szerint is egyre gyakoribb, Romániában három gyermekből legalább egy állandó szorongást él meg, ami egyértelműen a tanuláshoz, iskolába járáshoz köthető. Az iskolai szorongás fő okai között „előkelő” helyen szerepel a bullying, azaz a társas bántalmazás, zaklatás. Érthető módon szenved már az iskola gondolatától is az a gyermek, akit bántanak, csúfolnak, kiközösítenek a társai, akit az online térben sem hagynak békén. Ugyanakkor számos kutatás mutat rá, hogy azok a gyermekek is félelmet, szorongást élnek meg, akik „csak” szemlélői társuk kínzásának, ők maguk nem vesznek részt az akciókban, de ellene tenni sem tudnak.

A túlzsúfolt napi program is melegágya a szorongásnak, amikor az iskolai öt-hat-hét óra után a szülők még magánórákra, edzésre hordozzák a gyermeket, akinek hazaérve még a házi feladatot is el kell végeznie, tanulnia is kell. Gyakran kapcsolódnak mindehhez a túlzott, a gyermek képességeit, tűrőképességét figyelmen kívül hagyó elvárások, hogy teljesíteni kell, legjobbnak kell lenni mindenáron. A szorongás kialakulásának esélyét növeli, ha büntetés, netán fizikai bántalmazás, szeretetmegvonás is jár egy gyengébb osztályzatért. A szorongás tünetei Egy-egy pedagógus személyisége, oktatási, fegyelmezési módszerei is szorongáskeltők lehetnek, de önmagában az iskola légköre is okot adhat a negatív érzések állandósulására – néhány tanulmány a felfedezés, a közösségi lét örömének a hiányát, a kompetitív, versengésre épülő miliőt, az osztályozást említi ennek kapcsán.

Ha fontos gyermekünk egészsége, akkor érdemes a következő tünetekre felfigyelni, mert nagy valószínűséggel szorongást jeleznek: nem akar iskolába menni, koncentrálási nehézségek lépnek fel, rosszul alszik (gyakori felébredés, rémálmok), megváltoznak az étkezési szokásai (keveset vagy épp túl sokat eszik), ingerlékeny lesz, könnyen kiborul, aggódó, sokasodnak a negatív gondolatok, feszült, sokszor sír. Gyakran a test jelez hamarabb, a szorongó gyermeknél előfordulhat, hogy feltűnően gyakran megy vécére, remeg, hasmenése van, vagy kimutatható betegség nélkül is hányással, gyomor- és fejfájással kínlódik. Az elhúzódó, kezeletlen iskolai szorongáshoz egy idő után a depresszió is társulhat, vagy egyéb mentális zavarok léphetnek fel: serdülőknél például megjelenhet valamilyen függőség.

A hazai kutatások szerint egyébként ijesztően magas – 32 százalék! – a depresszió előfordulása már a 11–14 éves korosztálynál is. Mit tehet a szülő? A legfontosabb tennivaló: folyamatosan figyelni a gyermekre, észrevenni bármiféle változást a viselkedésében, közérzetében, társas kapcsolataiban. Ha bántják, ne hagyjuk magára, ritkán „oldódnak” meg csak úgy a dolgok. Minél több szülő jelzi az iskolákban, hogy bullyingra gyanakszik, annál inkább kénytelenek lesznek a tanintézetek végre tenni is valamit a jelenség visszaszorításáért. Ha a szülői visszajelzések gyakorisága eléri a kritikus tömeget, akkor nagyobb az esély a változásra, hogy az iskolák figyeljenek oda a gyermekek lelki épségére is, és nyújtsanak biztonságot. A gyermekeknek, kisebbeknek, nagyobbaknak is szabadidőre van szükségük „iskolaidőben” is, amikor regenerálódhatnak, pihenhetnek, töltődhetnek.

Érdemes átgondolni, hogy milyen plusztevékenységre van valóban szükség, és a heti programban legyen egyensúlyban a munka (a tanulás) és a szabadidő. Ne hagyjuk magára a problémáival a gyermeket, segítsünk, ha kéri, ugyanakkor fontos lenne már otthon, de az iskolában is a hatékony megküzdési stratégiák megtanítása, a biztonságos, támogató háttér biztosítása, a reziliencia, azaz a lelki ellenálló képesség, illetve az autonómia, az önállóság, magabiztosság erősítése is. És végül: ha magunkban nem megy, forduljunk szakemberhez.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!