Éppen munkát keres egy közeli női ismerősöm. Mi tagadás, nem ma kezdte, már hosszú hónapok óta tart az álláslehetőségek feltérképezése, eközben többször elhangzott részéről, hogy nem találni meghirdetett munkát. Elhatároztam, hogy segítek neki, és azóta én is az álláshirdetések böngészésével kezdem a reggeleket. Nemsokára igazat is adtam neki: valóban nem vagy csak alig találni célzottan nőknek szóló álláshirdetéseket.

A helyzet furcsasága azonban leginkább abban áll, hogy kisvállalkozókkal beszélgetve teljesen más nézőpontból láttam rá a munkaerőpiacra. A cégvezetők szerint munka lenne, de munkaerőhiány van, s nem találnak megfelelő embert a szabad posztokra. Hol van az igazság? Megint középen? Mindkét félnek igaza van, csak épp nem egyszerre? Sokan küldik be az önéletrajzukat különböző cégekhez, alig kapnak visszajelzést, és mégis azt halljuk, hogy munkaerőhiány van. 
Munkát keresni nem könnyű. Ma különösen nem az, ráadásul a nőkkel szemben kétszer annyi elvárásuk van a munkaadóknak, mint az erősebbik nem esetében. Egy nőnek sokkal nehezebb jó munkát találni, jó fizetést kialkudni, illetve szakmai elismerésre szert tenni. Mindenki olyan munkára vágyik, ami a személyiségéhez illő, a képességeire szabott, s amit igazán szeretni tud. De hiába hangzik ez nagyon jól, a valóságban az álláskereső nők kevésbé mernek kezdeményezni vagy kiállni önmagukért. A társadalmunk alapjaiban patriarchális, a férfiak gyakrabban kerülnek vezetői pozícióba, tőlük várjuk a nagy szakmai sikertörténeteket, míg a nők minden erővel a családalapításon dolgoznak. A régi berögződések még számottevően jelen vannak a munkaerőpiacon. A munkáltatók olyan embert keresnek, aki hosszú távon a cégnél marad, sokáig szolgálja a cég érdekeit, de egy gyermekvállalás előtt álló vagy esetleg egy már babázó nő nem felel meg ennek a feltételnek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az állások nyolcvan százaléka még a meghirdetésük előtt „elkel”. A munkakeresésben is működik az ismerősök által beajánlott, a kéz kezet mos alapon történő, esetleg a szívességből tett alkalmazás. Az is előfordul, hogy a cégvezetőben még csak érlelődik a gondolata annak, hogy milyen újabb munkaerőre lenne szüksége, de nem rohanja le azonnal az álláshirdető portálokat. Amikor már körvonalazódik, hogy milyen alkalmazottat akar, akkor körbekérdezi a munkatársait, barátait, hogy ismernek-e valakit, aki megfelelne a pozícióra. A módszer hatékonysága kétségbevonhatatlan, csak az a bökkenő, hogy hirdetés hiányában nagyon sok, talán a pozícióra alkalmasabb munkakereső eleve el sem jut az állásinterjúig. 
Virágkorát éli a rejtett munkaerőpiac, ezért olyan nehéz jó munkát találni. Amit tehetünk, hogy megpróbálunk betörni a piac láthatatlan részére, megcélozni a meg nem hirdetett állásokat, mert így rövidülhet a kereséssel töltött időszak, ráadásul így sokkal jövedelmezőbb munkahelyeket lehet találni. A kapcsolati hálónkat kellene bővíteni úgy, hogy az ismerősök révén legalább fél lábbal közelebb kerüljünk a számunkra ideális munkahelyhez. Tehát ha valaki azon fáradozik, hogy megtalálja a tökéletes álláshirdetést, van egy rossz hírem: nagy valószínűséggel azt az állást már valaki betöltötte.