– Aktív sízői pályafutásodból mire emlékszel vissza a legszívesebben?

– A napfelkeltékre. Minket, versenyzőket az edzések előtt hamarabb felengedtek, még mielőtt nyitott volna a pálya. Volt olyan, hogy hajnali 5-6 órakor fent voltunk, olyankor ott, a hegyen élvezhettük a napfelkeltéket.

– Hiányzik-e a „régi életed”, a versenyek, a korábbi életvitel?

– Néha van, hogy hiányzik, de azt kell mondjam, hogy most sem unatkozom. Jól érzem magam, mindig van, amit csináljak. Néha vágyakozom arra, hogy szabadon utazzam, ez a munka mellett nehéz. A versenyzés viszont annyira nem hiányzik, ugyanis sosem voltam az a nagy versengő típus. Persze a sporttal együtt jár a versenyzés, helytálltam, mert kellett, de sosem voltam oda a versenyekért.

– Hogyan tekintesz vissza sportolói múltadra, esetleg csinálnál-e valamit másképp?

– Ugyanúgy átigazolnék Magyarországra, ugyanúgy cserélném az edzőimet, viszont vannak apró dolgok, amiket másképp csinálnék. Az utolsó versenyen szerzett sérülésem előtt hosszú ideig beteg voltam. A futam, amely közben elestem, nem is volt annyira fontos számomra, mégis elindultam, mert menni kell, ez a dolgunk. Mostani fejjel azonban úgy döntenék, hogy nem indulok, ha nem vagyok száz százalékban egészséges. Mindenképp megfontoltabb lennék. Azóta eltelt hat év, rengeteget fejlődött a személyiségem, sok olyan dolog történt az életemben, amitől bölcsebb lettem.

– Milyen az életed versenyek nélkül? Jelenleg sportolsz-e?

– Eljárok edzeni, amikor időm engedi. Tudom, többet és gyakrabban kellene, de egyrészt a lustaság, másrészt az időhiány miatt ennyi fér bele. Ettől függetlenül az életem pörgős, nem szoktam unatkozni.

– Hogyhogy nem maradtál továbbra is Magyarországon? Milyen érzés volt eltűnni a képernyőről?

– Mindig szívesen jöttem haza, ha volt lehetőségem. Szerettem itthon lenni Csíkszeredában. Úgy mondanám, hogy a magyar sítársadalomtól kicsit megcsömörlöttem, ugyanis amikor vége lett az ottani munkásságomnak, én békével távoztam, ők viszont nem ugyanígy váltak meg tőlem. Hazaköltöztem, nem is volt tervben, hogy sízéssel fogok foglalkozni, de megkeresett Bónis Annamária, és a segítségemet kérte. Műanyag sípályát szeretett volna indítani a KidsSport projekt részeként. Egyáltalán nem bánom, hogy hazaköltöztem, ahogy azt sem, hogy a sísport közelében maradtam. Szeretek sporttal foglalkozni, különösen ezzel, hisz egész életemben ezt csináltam. A képernyőről való eltűnésemmel kapcsolatban pedig annyit mondhatok, hogy sosem volt feltűnési mániám. Persze ha interjúra hívtak, szívesen elfogadtam, de például, amikor átkerültem Magyarországra 2010-ben, volt olyan sajtótájékoztató, hogy kiültem a sajtó képviselői elé, és a kérdéseikre egyszerű igen-nemmel feleltem. Mindig szűkszavú voltam, nem szerettem különösebben beszélni. A közösségi oldalakról is eltűntem, nincs szükségem arra, hogy tudja a világ, hogyan élek, nem ez az érték számomra. Nem is vágyom vissza a reflektorfénybe, például, ha szervezek valamilyen eseményt, akkor is a háttérben szeretek tevékenykedni, az emberek úgy is látják a munkám gyümölcsét. Úgy gondolom, már bizonyítottam annyit, hogy ismernek – aki számít, az értékel és szeret.

– Az aktív sportolói évek és a Magyar Síszövetségnél tett kitérő után hazatértél a szülővárosodba. Milyen tervekkel érkeztél akkor, és mit sikerült mindabból az elmúlt években megvalósítani?

– Igazából nem voltak terveim. Úgy voltam vele, hogy hazajövök, pihenek, és majd meglátom. Sokat nem kellett várnom, Bónis Annamária hamar felkeresett, valamint rá rövid időre már Korodi Attila polgármester kabinetjében tevékenykedtem.

– Az önkormányzat munkatársaként számos sporttal kapcsolatos esemény szervezésében vállalsz oroszlánrészt. Ilyen például a Running Festival Csíkszereda, emellett a síeléstől sem szakadtál el, hisz gyermekeket oktatsz. Mivel, hogyan telnek a napjaid? 

– Önkormányzati alkalmazottként számos sport­esemény tartozik hozzám, amelyben főszervező vagyok. Az egyik a Running Festivál Csíkszereda, amelyet – bár mindössze kétnapos – nyolc-kilenc hónapos előkészület előz meg, emellett még egy-másfél hónapos utómunka követ. Ez tehát egy nagy projekt számomra, amit főként egyedül bonyolítok le. Természetesen az esemény közeledtével mindig van segítségem, és vannak kollégák, akik folyamatosan segítenek, de a főszervezői munka az enyém. Emellett „Az év sportolója gála”-kezdeményezést is segítettem elindítani, mely során helyi, csíkszeredai sportolókat, csapatokat, edzőket díjazunk. Ezenkívül a Csíkszeredai Városnapokon levő sporteseményekért is én felelek, tehát minden olyan sportesemény, amely a városházához köthető, részben vagy teljesen az én felelősségem. A téli hónapokban síoktatással foglalkozom a KidsSportnál, ahol a gyermekeket és a versenycsapatot edzem, utóbbit Bónis Attilával közösen. A versenycsapatot tavaly januárban indítottuk, 5–11 éves gyermekek alkotják. A nyári időszakban a versenycsapat edzőtáboraiba segítek be. Ezekben mind szívesen veszek részt, szeretném, hogy minél több gyermeket tudjunk megmozgatni már kicsi kortól. A KidsSport célja, hogy a gyermekek minél hamarabb megszokják, úgymond belenőjenek a sportolásba, a természetjárásba, megszeressék, természetesen nemcsak a sízést, hanem az úszást, a táborokat, az ott zajló sportprogramokat, mint például a görkorcsolyázás, biciklizés, túrázás.

– Hogy látod, hogyan viszonyul hozzád a csíki közönség, közösség?

– Pozitívan. Sokan ismernek, hisz Csíkszereda egy kis város. Úgy érzem, hogy valamilyen szinten megmaradtam a köztudatban. Azáltal, hogy a Kids­Sportnál is tevékenykedem, és számos sporteseményt én szervezek, amennyire szükséges, benne vagyok a köztudatban. Ennél jobban nem is szeretnék belekerülni.

– Bár tervek nélkül tértél haza, van-e még valami, amit mindenképpen meg szeretnél valósítani a későbbiekben?

– Mindenképp szeretném folytatni tevékenységemet a KidsSportnál, segíteni a síoktatásban és a versenycsapat fejlődésében, hiszen rengeteg ügyes, tehetséges gyermek van a csapatban, és úgy, ahogy belőlem profi versenyző vált, van lehetőség arra, hogy mást is kineveljünk. Egyik hosszú távú célom tehát az, hogy olyan gyermekeket neveljünk ki, akikből profi síversenyzők lesznek. Egyébként csak élvezni szeretném a mindennapokat, sportolással tölteni, és sok mosolygós gyermek meg felnőtt társaságában lenni. Versenyzőként mindig voltak rövid és hosszú távú céljaim, hisz erről szól a sportolói élet, de most mindössze annyi a célom, hogy érezzem jól magam. Jól élek, és szeretném, ha ez folytatódna.

– Ha már szóba került, mi a hobbid?

– Sokat járok túrázni, főként a bátyámmal. Tavaly öt napra felmentünk a Fogarasi-havasokba, idén pedig először vettem részt az Egyes-kő 60 teljesítménytúrán, ahol két nap alatt hatvan kilométert gyalogoltunk. A hobbim igazából a természetben lenni, túrázni, sátorozni, minden olyan tevékenység, ami a mozgással és a természettel kapcsolatos, emellett van egy kutyám is, akivel rengeteg időt töltök.