A tavasz a nagytakarítás, a lomtalanítás és a rendrakás időszaka, ez alól pedig a konyhai eszközök karbantartása és felfrissítése sem képez kivételt. Az év eleji torkos, majd a nagyböjti „koplaló” időszak végével az igénybe vett szerszámokat érdemes újra az oldalas, sonka és friss zöldség szeletelésére hangolni, ehhez pedig újra kell fenni minden szükséges vágóeszközt. 
A konyhai kések fenését sokan halogatják annak időigényessége miatt, hiszen aki a vágóeszközök élesítésében jártas – a kés minőségétől függően –, akár egy teljes napig alakíthatja annak élét. Másodsorban anyagi befektetést is igényel a fenéshez szükséges eszközök beszerzése, de előnye, hogy bármikor kéznél van, így gondosabban karbantarthatók a késeink. 

Fenjem vagy élezzem?
A kések karbantartására széles eszközkínálat áll rendelkezésünkre, hiszen különféle fenőacélokon és kerámiarudakon túl a szokványosabb fenőkövek, de a manuális vagy motoros késélezők is elérhetők. Az alábbiakban a hagyományos, fenőköves élezés praktikáit gyűjtöttük össze, egyrészt mert a manuális késélező szerkezetek hatékonysága – minőségük függvényében – vitatott, másrészt mert hosszú távon olcsóbb és időtállóbb is fenőkövekbe vagy fenőacélokba fektetni.
Első ízben fontos kiemelni, hogy sem a gyakori, sem az elhanyagolt késélezés nem tesz jót az eszközöknek; előbbinél nagy az esély, hogy kigyengül a kés éle, ezzel pedig annak élettartama is csökken, míg utóbbi esetében akár teljesen használhatatlanná is válhat a vágóeszköz. Ugyanakkor különbséget kell tenni a fenés és az élezés között, hiszen míg a fenés egy finomabb folyamat a kés élének visszaadására, élezés során több acélt távolítunk el a felületről, ezzel akár megváltoztatva a kés élszögét is. A késfenést tehát gyakrabban, az élezést ritkábban javallott alkalmazni, ám ha az él jelentősen tompa vagy károsodott, érdemes az utóbbi technikát választani, és csak azt követően a fenést.

Figyelni az élszögre, számolni a mozdulatokat
Késélezés során, ha fenőkövet használunk, érdemes azt használat előtt 30‑40 percre vízbe áztatni. Ez két okból is fontos: a víz a lemorzsolódó acélszemcséket eltünteti a kő felületéről, így az nem tapad be a szemcsék közé, másrészt nem fog porlani a kő, lassabban fog kopni a felülete.
Hogy milyen szemcsefinomságú követ használjunk a késélezéshez vagy a késfenéshez, azt az anyag minősége és az él állapota is meghatározza. Az él állapotától függően az egyszerű konyhakéseknél 400‑1000 szemcsefinomságú követ javallott használni, az ennél finomabb összetételűeket a professzionális késeknél szokták használni. 
Az élezést mindig az alacsonyabb számozású, durvább kővel kell kezdeni, ezek szolgálnak a kés élének beállítására, a lepattogzott él kiegyenlítésére. A folyamat során fontos megfigyelni a kés élszögét, amely vékony és vastagabb élű késeknél változó. Az átlagos szabvány, hogy a fenőkőhöz mérten 15 fokos szögben kell oda‑vissza, éliránynak megfelelően, az élre gyakorolt egyenletes nyomással mozgatni a kést a fenőkövön. Hasznos praktika lehet, ha egy farúd segítségével figyeljük meg az élszöget: akkor talál a fenési és az élszög, ha vágási irányba elmozdítva a farúdba épphogy behatol a kés éle. Ezt a szöget tartva kell elvégezni a fenést, számolva, hogy az él mindkét oldalán egyenlő számú mozdulatot végezzünk. 
Az élezést és fenést minden esetben a nyéltől a kés hegye felé haladva javasolt végezni, ugyanakkor az is fontos, hogy oda‑vissza, mindkét irányban elmozdítsuk a pengét a kövön, ezzel megakadályozva a sorja képződését. Az élezést, majd a finomabb szemcséjű kövekkel történő fenést követően javasolt bőrön is áthúzni a kés mindkét oldalát. A fázisok között az élességet papírteszttel lehet ellenőrizni (egy élére állított papírlapot próbáljunk meg szeletekre vágni), így ha szükséges, még állítunk az élen. 
Fontos kiemelni, hogy a késélezés és fenés elsajátítása nem egyszerű folyamat, kitartó gyakorlással azonban elsajátítható, fejleszthető.