Volt egy fiú, árva fiú, nem szerette senki. Talán ő volt Imrecske, és úgy érezte, el szeretne menni. Búcsúzóul megállott egy fogadó előtt. Benézett, és mit látott a tomboló tanyán? Az éhes kislány rántotta a puliszkát. Erre Imi azt mondta, találd ki gyorsan a gondolatom, mi az, amit ehetnék. Mire a lány: árva fiú, jöjj vissza, hová sietsz, mondd, hová, jöjj, valaki hív, valaki vár.
S mivel a fiú éhes volt, és látta is, hogy van valami a levegőben, nem ment sehová, s megette a rántott puliszkát. Aztán mégis úgy gondolta: „elhagyom a várost”. Miközben furcsa hangulatban az utcát járta egymagában, a pereces fehérnép megszólította: jöjj, kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel, titkolni kár, hisz látom én. Erre jött a válasz: éhes vagyok, rózsám, mint a csap, nem ettem én három éjjel, három nap. Mire a pereces azt válaszolta: úgy vártam rád, éhes kisfiam. S amíg a fiú a rántott puliszka után a perecre várakozott, látta, hogy mögötte (nem megette) áll egy kislány. S Imrecske gondolta magában: szemeddel látsz, szíveddel érzel, s ez majdnem szerelem volt, de mivel Imrénk előző nap véletlenül magára borította az autóillatosítót, s elfelejtett másnap tiszta kabátot venni, arra is gondolt: ez majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy, egy percig engem szagolt, már ment is tovább.
Ezek után Imrecske megállapította: „nincs szerencsém, a szerelemben nincs szerencsém.” S mivel hosszú-hosszú évek emléke összetűz vele, s mivel szeretné a homokórát (de a homokóra nem szereti), így csak arra gondolt, itt hagyja, mit Miskolc, azaz Mciuc adhatott. De megint arra jött a kisleány, Peti vagy Imrecske sose látta tán. Imrénk meg is lepődött, mikor megkérdezte tőle a kislány, hogy hány éves, és akar-e ő is megnősülni, vagy agglegény marad, járt-e néha az iskola mellé, mert ő bizony szokott. Imrecske válaszolt is volna talán, de a lány már tovább faggatta. Gondolta magában, ha legközelebb látlak, és nem figyelek rád, s nem füttyentek utánad, megyek csak tovább, s éltet ez a bosszúvágy.
De!!! Imrecske jó ember, nem bosszankodott, csupán Neotonék dalát dúdolgatta. A lánynak! Az édentől keletre is van remény. Itt élhetsz köztünk, ha akarod, de örökre befoghatod. Majd Zalatnay Cinire s folyton nyávogó Cilire gondolt, s azt mondta: tölcsért csinálok a kezemből, s kiáltok vidáman, hogy április elseje vaaaagyon, s ahogyan a jó politikus is énekelné a reptérről érkező, mostanában igencsak népszerű, de unalmas Gyurikánk dalát: szavazz úgy is, ha rossz vagyok! Szóval, az Imi, Imi ilyen volt, az Imi, Imi a mienk volt!

írtam én: Sstike