Bár egy könyvet korántsem a terjedelme határoz meg, nehéz kikerülni ezt a tényezőt, ha Földes László – közismert művésznevén Hobo – önéletrajzi könyvéről beszélünk. Az énekes, szövegíró, műfordító, előadóművész több mint 700 oldalon vall életéről, munkásságáról a rá jellemző kendőzetlen őszinteséggel.
Térdig a szarban, fülig a szeretetben címmel jelent meg 2022-ben Földes László, Hobo életrajzi szálakkal bőségesen átszőtt több mint ötven év előadói, alkotói pályát átfogó kötete. A cím alapján, a szerzőt nem ismerve, esetleg gondolhatna a kedves olvasó valamiféle közönségességbe hajló szenzációhajhászásra, ám erről szó sincs. A kötet lapjain Hobo a rá jellemző szókimondással vall életéről, előadói pályafutásáról, zenéről, költészetről. Miközben olvassuk a számtalan kisebb fejezetből álló kötetet, feltárul előttünk a második világháború utáni Magyarország, a romokon felépülő kommunista diktatúra évtizedei.
A keleti blokk fiatalsága azonban, a vasfüggönyön innen, nem feltétlenül szeretné a szocializmust építeni – zenére, dalra, művészetre, kibontakozásra vágyik. Miközben a világ nyugati felében korszakalkotó zenekarok és művészek bontogatják a szárnyaikat, Magyarországon a táncdalfesztiválok csillogó-villogó, kontrollált világába terelnék a fiatalokat. Akik mégsem elégedtek meg a jól fésült, többnyire bárgyú szövegvilágú beatkultúrával, azok hamar a rendőrségi fogdán, számos esetben pedig nyugati emigrációban találhatták magukat.
Ebben a miliőben csodálkozott rá a rock and roll, a blues és a költészet elsöprő erejére Hobo. Első zenei, szövegírói szárnypróbálgatásainak „jutalma” bevont útlevél, letartóztatások, „Kádár-kolbász” lett. A művészet azonban elsöprő erejű, és nem ismer határokat. A hithű kommunista apjával tizennyolc éves korában szakító művész zenekart alapított, előadóesteket szervezett, novellákat, színdarabokat írt, filmekben, színházban szerepelt.
Nem vázolhatom itt és most a terjedelmes kötet tartalmát. Ami miatt számomra valóban fontos ez a könyv, az az a tartalom, miszerint mindig, minden helyzetben létre lehet hozni valami szépet, tartalmasat és lelki épülésre szolgálót. Legyen az dal, szöveg, zene, színdarab, előadás, szavalat. A konokság, a kitartás, amivel a szerző nem engedett értékeiből, elveiből, példaértékű lehet, számomra legalábbis az.
A könyvvel egy időben megjelent dupla CD pedig zenével vezet végig a kötetben bemutatott korszakon. Ha elfáradunk az olvasásban, érdemes feltenni a lemezt és elmerülni a blues világában – abban a zenében, amelyet egyes vélemények szerint nem szabadna „fehér” előadóknak játszani. Hobo azonban, azt gondolom, teljes mértékben igazolja, hogy ha valaki érzi ezt a zenét, akkor tökéletesen mindegy a származás, a bőrszín. Csak a dalok számítanak, mert ahogy a Hobo Blues Band búcsúkoncertje is hirdette: a zene marad.