Festett ajándéktárgyak
Népi motívumokkal díszített ajándéktárgyakat, kiegészítőket és dekorációs elemeket készít a korondi születésű kézműves, Boér Krisztina. A fiatal nő jelenleg Gyergyóremetén lakik, és öt éve foglalkozik ezzel. Autodidakta módon tanulta meg az üveg- és bútorfestés technikáit, mára már saját brandje van, Bokréta néven.
Krisztina kisvállalkozása egy vásárfiából indult, egy székelyudvarhelyi kézművesvásárban tett szert egy üvegfestéssel készült órára. A népi motívumokkal díszített tárgy nagyon megtetszett neki, úgy gondolta, ő is el tudná készíteni.
Az első kísérletezések nem voltak zökkenőmentesek: nem tudta, hogyan fogjon neki, de szorgalmasan próbálta fejleszteni magát, tanult és gyakorolt. A festéshez mindig üveget használt: poharakra, üvegpalackokra, üveglapokra festett mintákat, tájképeket és írt szöveget. Ajándéktárgyait egyre többen látták az ismeretségi körében, így elkezdett kialakulni a vásárlóközönsége is, egyre többen érdeklődtek a különleges mintájú alkotások iránt. Idővel létrehozta az Üvegváros nevű oldalt, itt népszerűsítette a termékeit, és 2019-ig csak üvegekkel foglalkozott, amíg várandós nem lett.
Az üvegtől a fáig
Krisztina a várandóssága alatt szüneteltette vállalkozását, mivel olyan festéket használt, amely káros a magzatnak. Ebben az időszakban költöztek új lakásba Remetére, és Kinga érdeklődése a bútorfestés felé irányult. Elsőként egy ajándékba kapott fásládát szeretett volna kifesteni. Rengeteg támogatást kapott a környezetétől, ismerősöktől, könyveket vásárolt, aminek segítségével tanulmányozta a különböző mintákat. Az általa készített népi motívumos fásládát elküldte egy budapesti pályázatra, munkáját különdíjjal jutalmazták.
– Ez egy olyan löketet adott, hogy tudtam, innentől kezdve ezzel is akarok foglalkozni. Az üvegfestést amúgy sem tudtam elővenni, nyolc-kilenc hónapos terhesen ezt kezdtem el tanulmányozni – emlékezett vissza.
Egy év szünet után ismét elővette az ecsetjeit, és új ötletekkel állt elő: az üvegfestés mellett elkezdett hasonló népies, de modern stílusú fa ékszereket készíteni, amik annyira népszerűek lettek, hogy onnantól hónapokon keresztül csak ezzel foglalkozott.
Folyamatos újítás, kísérletezés
A karácsonyi ünnepi szezon előtt Krisztina bővítette termékkínálatát: fakorongokat kezdett el készíteni, különböző szövegekkel, emlékmegőrzés céljából. Ezek a korongok időközben köszönőajándékká alakultak át a vásárlóknak köszönhetően – cégek ajándékoztak ilyet az alkalmazottainak, de a vásárlók családtagjainak, barátainak, ismerősének is számos darabot elkészített.
Idén tavasszal a kézműves újabb tervekkel állt elő, bögréket kezdett el festeni, porcelánfestékkel. Az anyagválasztásban a fő szempont az volt, hogy bögréi mosogatógépben moshatók legyenek, így hosszas kutatómunka során megtalálta az a festéket, ami megfelelt az elvárásainak.
Emellett természetesen nagy hangsúlyt fektet a minőségre is. Maximalistának tartja magát, fontos számára, hogy időtálló, tartós termékek kerüljenek ki a kezéből. Az ékszerek alkatrészei rozsdamentes acélból vannak, a fatermékeket pedig mindig lelakkozza.
A Bokréta
Korondi származásúként dolgozott már kerámiával, kerámiafestéssel, éppen ezért ragaszkodik ott használt mintavilághoz. Fontosnak tartja, hogy ezek a motívumok mindig köthetők legyenek valahová, a jelképek származzanak valahonnan, és jelentést hordozzanak. Feladatának érzi, hogy továbbörökítse a hagyományos szimbólumokat a saját stílusával egybekötve úgy, hogy megmaradjon az, amit a minta eredetileg képvisel. Krisztina elmondta: nem mindig ragad le a népi motívumoknál, de ez az alap, legtöbbször ezeket használja fel, ám egyéb kéréseknek is eleget tesz.
Büszke arra, hogy egyedi brandet alkotott. A Bokréta név is jelképezi azt, amit képvisel: virágmintákat gyűjt csokorba. Elmondta, hogy ez hosszas gondolkodás után, nemrégiben pattant ki a fejéből, s bár néha az ismeretlen érdeklődők virágárusnak hiszik, reméli, hogy egyszer még nagyobb teret kaphat termékei népszerűsítésére.
Célja, hogy a jövőben vásárokra is eljusson, továbbá szeretne kurzusokra járni, hogy fejleszthesse magát. Szívesen nyitna egy webshopot a termékeinek, és folyamatosan dolgozik az új ötleteken: elárulta azt is, hogy az elkövetkezendőkben fából készült gyermekjátékokat szeretne festeni.