Az egyre forróbb nyarak és a csapadékhiány mindenkire nagy terhet ró: kánikula idején számtalan településen kell szembenézni a vízhiánnyal, ám mindezek ellenére a lakosság vízfogyasztása nem csökken. A kertek locsolására, a háztartások működtetésére és tisztálkodásra továbbra is jelentős mennyiségű vezetékes vizet fogyasztunk el, ami egy átlagos háztartást tekintve napi 240‑300 liter is lehet. A hálózati vízfogyasztás mérséklésére viszont hasznos megoldás, hogy a háztartásokban kifogják és elraktározzák az esővizet, ez pedig nemcsak a kert locsolására megfelelő, hanem némi anyagi befektetéssel a háztartási gépek is hasznát láthatják egy megfelelően kiépített esővízgyűjtő rendszernek.

Jobb, mint a hálózati víz?
Az esővíz egyik jó tulajdonsága, hogy lágyabb a vezetékes víznél, ami azt jelenti, hogy jóval kisebb az esélye, hogy vízkövesedés lépjen fel az esővíz érte tárolókon, eszközökön. A víz lágyságát a benne levő kalcium és magnéziumsók koncentrációja határozza meg, ezeket rendszerint mérésekkel lehet ellenőrizni. A kertben való, esővízzel történő locsolás ennek okán sokkal kedvezőbb a növénykultúráknak, mivel a hálózati víz hosszú távon meszessé teheti a földet, ami ha nem javítjuk fel időnként a talaj minőségét, a növények megbetegedéséhez, gyökérpusztuláshoz, de akár a növények elhalásához is vezethet. Tulajdonságai miatt az esővíz a háztartási vízfogyasztásba integrálva is megállja a helyét: megfelelő használattal megnövelhető a háztartási gépek (bojler, mosó‑ és mosogatógép) élettartama. Ehhez csupán egy hatékony esővízgyűjtő berendezést kell kiépíteni, ami több ezer lejes beruházást is jelenthet, ám ha kizárólag locsolásra használnánk a begyűjtött vizet, mindez házilag, szakcég bevonása nélkül is megvalósítható.

Gyorsan megy, de nem árt számolni
Az esővízgyűjtésnek számtalan formája és változata van, ám a rendszerek összetételét tekintve a legfontosabb, hogy legyen egy gyűjtőtartály, egy ürítésre szolgáló csap, egy túlfolyó és egy bekötőrész (ez érintkezik a csatornával), valamint a tartályon legyen tető, hogy az összegyűjtött vizet ne érje egyéb külső szennyeződés. Bár kaphatók külön erre a célra kialakított esővízgyűjtő tartályok, a célra egy IBC-tartály vagy egy műanyag hordó is megfelel, csak az elhelyezésre és a gondosan elvégzett bekötésre kell odafigyelni. 
Föld feletti gyűjtőről beszélve az egyik legfontosabb, hogy a tartályt vízszintbe állítva helyezzük el, ellenkező esetben – ahogy víz kerül bele – feldőlhet, és a csatornát is elszakíthatja. Bekötésnél egy egyszerű PVC-csövet és egy úgynevezett lopót kell használnunk, amit a csatornát kifúrva kell abba beépíteni. A lopók flexibilisek, így egy kúpos fúrófejjel fúrt lyukon át lehet telepíteni azt. Ahhoz, hogy a rendszer ne szivárogjon, a csatlakozásoknál érdemes tömítőgyűrűket és tömítőszalagot használni. Külön érdemes figyelni arra, hogy a lopó és a tartály között 5 fokos szintkülönbség legyen, ellenkező esetben nem fog tudni a tartályba folyni az esővíz. A csap elhelyezését érdemes összehangolni a tartály aljzatának magasságával, hogy locsoláskor egy kanna férjen be a csap és a földfelszín közé. Ha nagy tetőfelületről nagyobb (1000 és 1000 liter feletti) tartályokba gyűjtik a vizet, a föld alá is telepíthetik azt a csatornát direktbe kötve, ám ebben az esetben mindenképp szükséges egy szivattyú a tartály ürítésére. A tartályok méretét a csatornával lefedett tetőfelület méretével és az évi átlagcsapadék mennyiségével is érdemes összehangolni, különben előfordulhat, hogy túl kicsi vagy túl nagy tartályt választunk – előbbi elégedetlenséget, utóbbi csalódást és helyszűkét okozhat.