A legelső ragasztószalagot a múlt század elején fejlesztette ki Richard Drew mérnök, amely akkor még egy vékony papírszalagból meg egy gyenge minőségű ragasztóból állt, és viszonylag rövid idő alatt elvesztette tapadóképességét. Azóta a maszkolószalagtól, a cellux ragasztón át a polietilén és polipropilén anyagú ragasztószalagokig számos típusa elterjedt világszerte, melyeket tulajdonságaik és minőségük függvényében szinte bármilyen területen lehet alkalmazni. Ám a piacon található típusok között van egy, ami képességeit és erősségét tekintve kiemelkedik a többi közül: ez az amerikai csodaeszköz, a duct tape.

Szükség szülte megoldásból szabadalom
A ragasztószalagok evolúcióját a második világháború hozta el, tulajdonképpen ekkor kezdték el gyártani a duct tape-et (vagy duck tape-et) is, amelyet először a hadiiparban használtak. A termék története egy Illinois állambeli lőszergyárban kezdődött, ahol egy alkalmazottnak kétségei támadtak a lőszerek becsomagolásának hatékonyságával kapcsolatban. Az ötletgazda, Vesta Stoudt fia tengerészgyalogos volt, akitől édesanyja értesült arról, hogy a katonáknak nehézséget okoz kibontani a lőszeresládákat. A terméket később piacra dobó Johnson & Johnson vállalat úgy magyarázta a gyártás szükségességét, hogy a háború alatt használt lőszeresládákat papírszalaggal és viasszal vonták be, amit körülményes volt eltávolítani, ráadásul könnyen sérült, ellenben a Stoudt-féle ragasztószalaggal, amely széltében könnyen szakítható volt, ám hosszában kevésbé, a csomagolás rendkívül strapabírónak bizonyult. 
Egyes, a ragasztószalag történetét ismertető írások arról is beszámolnak, hogy a duct tape-et igencsak nehéz volt szabadalmaztatni, ráadásul legyártani sem akarták, így Stoudt egyenesen F. D. Roosevelt amerikai elnöknek írt levelet, amelyben részletesen ismertette az általa kigondolt terméket és azt, hogy miért kellene frissíteni a lőszerdoboz lezárási módját. A ragasztószalag tömeges legyártását végül a Johnson & Johnson vállalat elődje vállalta, sokoldalú felhasználása pedig az amerikai katonáktól származik, akik állítólag a kiszakadt csizmájukat, ruháikat, sőt még a sebeiket is a három alkotóelemből álló szalaggal ragasztották meg vagy épp le.

Kultikus legenda az egyszerű termékből
Mára még a barkácsüzletekben is szállóigévé vált: „Ha valamivel gond van, a duct tape ott van”. A városi legendáktól eltekintve van alapja a mondásnak, mivel a duct tape különféle típusai állítólag vízvezetékek és gumimedencék megfoltozásától az autók törött sárvédőjének megragasztásáig számtalan dologra felhasználhatók.
A terméket víz-, hő- és fagyállóként ismerik a legtöbben, ám fontos megjegyezni, hogy ez a termék típusától és a gyártótól is függ, tehát képességeiket és javasolt felhasználási területeiket tekintve eltérő tulajdonságúak. Érdemes hát figyelni arra, hogy napsütés, fagy, esetleg víznyomás mekkora mértékben éri a megragasztott felületet, mivel ha nem bírja az adott körülményeket, a szalag könnyen kinyúlhat és elernyedhet. Hatékonysága mindezek ellenére megcáfolhatatlan, ráadásul az is a termék javára szól, hogy nemcsak a standard szürke és zöld színben található meg a piacon: több színben, mintákkal, állatokkal és rajzfilmfigurákkal díszített duct tape-et vásárolhat az, akinek szüksége van rá.
Szülőhazájában igazi kulturális kuriózumként tartják számon a ragasztószalagot, minden évben szerveznek fesztivált a duct tape-et kedvelők és használók számára, mi több, a belőle készült alkotásokból már tárlat is nyílt. Ez a nyugati trend az utóbbi évtizedben Európába is begyűrűzött, ám a Spanyolországban, majd Portugáliában megszervezett fesztiválsorozat a pandémia után nem folytatódott.