Barabás József: mindig van feljebb

Barabás József karizmatikus személyisége alkotási stílusában is megmutatkozik, az általa készített tetoválások sokak figyelmét felkeltik. A közösségi médiában BJ Tattoo Studio néven találjuk meg, ahol több mint tizenháromezer követője van. Józseffel a kezdetekről, a motivációról és a szakmáról beszélgettünk.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 5 perc
Barabás József: mindig van feljebb
Fotó: Barabás József-Attila

– Mivel szerettél volna foglalkozni gyermekként, még mielőtt találkoztál a tetoválás művészetével?

– Zeneiskolát végeztem, gyermekként még muzsikálással szerettem volna foglalkozni. Hét évvel ezelőtt találkoztam először a tetoválásokkal, abban az értelemben, hogy már én is kísérleteztem egy-egy mintával. Igazság szerint már gyermekként vonzottak a tetoválások. Volt egy tévécsatorna, ahol egy tetoválásokkal kapcsolatos műsort adtak. Sosem mulasztottam el megnézni, nagyon érdekelt, hogy mi történik a tetoválóműhelyekben. A képzőművészet, pontosabban a rajzolás ötödik osztályban kezdett foglalkoztatni. Észrevettem, hogy a képzőművészet szakos évfolyamtársaimmal együtt jobban megy az alkotás, mert óriási motivációt kaptam tőlük. A rajzolás szép lassan hobbivá nőtte ki magát. Legszívesebben grafitceruzával rajzolgattam, komolyabban azonban csak négy éve kezdtem el foglalkozni a tetoválással. Van egy saját stúdióm, ahol keddtől szombatig dolgozom, napi nyolc órát. A szabadidőmet a családommal töltöm.

– Végleg szakítottál a zenével?

– Nem, hobbiszinten még szoktam beatboxolni. Néha hiányzik a színpad, de úgy érzem, hogy a tetoválással megtaláltam azt a tevékenységet, amivel ki tudom fejezni önmagam. 

Barabás József-Attila

– Hogyan lehet megtanulni tetoválni?

– Vannak különböző kurzusok, ahol minden ezzel járó gyakorlati alapot, illetve elméleti ismeretet el lehet sajátítani, de meggyőződésem, hogy csak az az ember tud tetoválni, amelyiknek van hajlama a művészetekre, tehetsége a rajzoláshoz. Én jórészt autodidakta módon tanultam meg mindent, amit most tudok. Az internet sokat tud segíteni abban, ha valaki otthon szeretne fejlődni egy adott tevékenységi területen. Mindig van feljebb. Az a jó, ha az ember be tudja határolni magát egy skálán, és tisztában van azzal, hogy mennyit kell még fejlődnie. A tetováláson kívül sok más téma és tevékenység vonzó számomra, de egyelőre ez az, ahol szeretném a legtöbbet kihozni magamból.
 
– Mit fejezel ki a rajzaid, a tetoválásaid által?

– Amikor rajzolok, az ötletek mindig maguktól jönnek. Mivel már nem csak magamnak rajzolok, ezért több alkalommal igyekszem megvalósítani a klienseim elképzeléseit és ötleteit, a lehető legjobb módon. Persze szeretek belecsempészni egy kis pluszt a kivitelezésbe. A kulcs abban rejlik, hogy rá tudok-e hangolódni a másik emberre, vagy sem. Ideális esetben igen, és akkor magától jön az inspiráció, s olyat rajzolok, ami neki is tetszik. Aki tetoválást szeretne, annak általában van egy elképzelése, vannak témák, stílusok, amelyek közel állnak hozzá. Mostanában a klienseim elkezdtek egyre jobban az én elképzeléseimre hagyatkozni. Ennek nagyon örülök, mert így valóban kibontakozhatok, szabadabban alkothatok.
 
– Hogyan tudsz mindenki igényének megfelelni?

– Ahogy én látom, a mai társadalomban mindenre van igény. Az utóbbi tíz évben rendkívül népszerűek lettek a tetoválások. A technikák gyorsan fejlődnek, illetve egyre biztonságosabban lehet tetoválni. A jó része ennek, hogy egyre igényesebbek az emberek, ezáltal egyre inkább értékelik a minőségi munkát. Nekem nagyon fontos, hogy értékeljék, amit csinálok.

Barabás József-Attila

– Melyek azok a testrészek, ahová nem ajánlott tetoválást készíttetni?

– Nem így fogalmaznék. Nincs olyan, hogy nem ajánlott… Igen, vannak testrészek, ahol nem tud szépen gyógyulni a tetoválás, gyorsan kikopik. Például az ujjakon, a tenyéren, a talpon vagy a lábfejen. Számos érzékeny területe van a testünknek, de ez is embertől függ, hogy kinek hol fáj jobban. A tetoválónak tudnia kell, hogy mennyire üsse bele a tintát a bőrbe. Sajnos sokan, akik tetoválnak, nincsenek tisztában ezzel.
 
– Voltak már extrémebb munkáid?

– Még nem voltak extrém munkáim. Sok ötletet elutasítok, mert nem egyeztethető össze a stílusommal. Kizárólag a fekete-fehér, realista ábrázolásmódon szeretnék továbbhaladni. Ritkán használok színeket. Nem az én világom, ráadásul más technikát igényel. A realisztikus stílust tudtam a legjobban kifejleszteni, s ha mindenféle más iránnyal is foglalkoznék, akkor nem fejlődnék fikarcnyit sem.

– Miért akarnak az emberek tetoválást, mi a leggyakoribb motivációjuk?

– Legtöbben a családjukat szeretnék szimbolizálni vagy megörökíteni a bőrükön, de vannak, akik csak divatból csináltatnak tetoválást.

– A családalapítás változtatott a bevállalós tetováló életmódodon?

– Öt éve élek házasságban, van egy három és fél éves kisfiam. Szóval, mindig zajlik nálunk az élet. Az életmódom alapvetően nem változott meg, eddig is voltak tetoválásaim, ezután is lesznek. A jobb alkaromon a fiam arcképe van, hogy a nap minden percében láthassam.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!