Manapság elsősorban a közösségi médiából értesülünk a hírekről, városunk, országunk, világunk, közvetlen és tágabb környeze­tünk történéseiről. Ez pedig akarva-­akaratlanul maga után vonja azt, hogy sokszor ott is vitatjuk meg az újdonságokat. A hozzászólásokban rengeteg érzelem felfedezhető, különösen a negatív kicsengésűek, mint a düh, harag, szomorúság, félelem.
Bár szinte soha nem véleményezek a közösségi oldalakon, annál gyakrabban olvasom másokét, főleg, ha valami kötődik hozzám. Ilyenkor többnyire az olyan megnyilvánulásokon akad meg a szemem, melyek negatívak, tele vannak érzelemmel. Pedig nem keresem ezeket, a „kommentszekcióban” sem szeretek „katasztrófaturista” lenni, a negatív ingerek mégis jobban megragadnak. Persze ezekre leginkább a saját írásaim „alatt” figyelek fel.
Amikor ezt felfedeztem magamon, arra gondoltam: nem lehet, hogy ezt még soha senki nem vizsgálta, így elkezdtem kutakodni. Hamar találtam is egy érdekességet, ugyanis nemrég elkészült a médiapszichológia (…hogy mik vannak már!?) egyik első felmérése, egy tekintetkövetési vizsgálat. Ezt néhány holland kutató végezte el, közel kétszáz egyetemistát kértek meg, hogy olvassák egy közösségi oldal bejegyzéseit és hozzászólásait, melyek kitaláltak, de valósághűek voltak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők szeme mennyire akad meg az érzelmes vagy érzelemmentes, a pozitív vagy negatív, valamint a dühös, illetve félelemkeltő hozzászólásokon, és később mennyire emlékeznek ezekre az ingerekre. A vizsgálat során egy rendkívül komoly szoftver volt segítségükre, mely a vizuális figyelmet, a szem mozgását mérte.
Az általam szemlézett kutatás eredménye az volt, hogy az egyetemisták szeme hosszabb ideig nyugodott a negatív, mint a pozitív véleményezéseken. Többet foglalkoztak a dühös hozzászólásokkal, és jobban is emlékeztek rájuk a későbbiekben. Persze nem tértek még ki arra, hogy a hozzászólások sorrendje hogyan befolyásolhat bennünket, nagyobb eséllyel ragadnak-e meg az elsők és utolsók, de az egyértelmű, hogy az érzelemdús megnyilvánulások igenis hatnak az információfeldolgozási folyamatainkra.
Bár ezt az eszmefuttatást sokan papírra vetve fogják elolvasni, lesznek, akik a közösségi médiában bukkannak rá, és ott bizony lesznek (vagy már vannak) vélemények is. Ez az írás nem nyers tényeket közöl, inkább egyfajta elmélkedés, a személyes meglátásaimat tartalmazza. És aki ilyesmit közöl, annak fel kell készülnie arra, hogy nem mindenki fog egyetérteni vele. Én ezt vállalom is. De ha leírom a véleményem, arra bizony reakciót is várok. Gyakran mérlegelek, és mindig arra jutok, hogy ha számomra szabad a vélemény, az másnak is az, még akkor is, ha ütközik az enyémmel. Még akkor is, ha sokan nem túl elegánsan fogalmazzák meg azt.
De valaki személyes véleményére negatívan reagálni, emiatt támadni őt nem ildomos. Helyette lehetünk kritikusak, konstruktívak, vagy elmondhatjuk saját meglátásunkat őszintén és kulturáltan. A saját véleményem akkor is az enyém, ha az nem egyezik mások értékrendjével.