– Mi vezette arra, hogy történeti grafikus legyen, mit jelent önnek ez a munka?

– Indulásból érdemes tisztázni, hogy tanult szakmám szerint vegyészmérnök vagyok, ez az alapfoglalkozásom, de ezt a második vágányt már egyetemistakoromban elkezdtem építeni magamnak. Ez azzal kezdődött, hogy a műemlék épületek körül, főként a székely templomerődök körül kezdtem kutatni, felméréseket végezni. Erre áldoztam a szabadidőmet. Gyermekkorom óta meg voltam áldva egy alaprajzkészséggel, ami az idők során fejlődött. Mivel folyamatosan rajzoltam, ennek volt ideje kikristályosodni. Így indultam el már az egyetem után, mikor egy tízéves projektbe fogtam bele, melyben feltérképeztem a székelyföldi erődtemplomokat, mivel tudtam, hogy a szászok az övéiket már rég feldolgozták, de a mieinkről még nem készült ilyen gyűjtés. Szóval jegyzeteltem, mértem, utánaolvastam, jártam dokumentációs könyvtárba, hogy el tudjak indulni ezen a pályán. Ez volt a hőskorszak, mikor belenyúltam az építéstörténeti szakmába. Ma már inkább művészettörténeti segédmunkásnak nevezem magam, mert akkor érzem magam biztonságban, ha szakemberek mellett dolgozom. Ma az egyik fő csapás, ami nekem igen fontos, hogy művészettörténészek, régészek mellett részletrajzokat és felméréseket készítek. A szakmai hátteret ők adják, én meg dokumentációrajzokat készítek.

– Hogyan zajlik egy ilyen rajzdokumentáció elkészítése, mit kell tennie a „segédmunkásnak”?

– Hogy egészen pontos példát adjak, most zajlik a Székelytámadt vár részleges feltárása és res­taurálása, ahol szintén vállaltam munkát. A várnál olyan lőréseket fedeztek fel a régészek és a művészettörténészek, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy itt Székelyudvarhelyen ilyen hadmérnöki tudást igénylő védelmi építmények vannak. Én körbejártam a vidéket, a környezetünkben található erődítményeket, ismerem a lőrés és szuroköntő típusokat, de ilyen védelmi felkészültségre utaló bizonyítékok előkerülésére itt nem számítottam. Persze ennek az volt a nyitja, hogy fel kellett tárni, a sok feltöltött törmeléket el kellett takarítani, ki kellett ezeket ásni. Ezeket mind lerajzolom, dokumentáljuk, a művészettörténész publikációjában pedig mint mellékelt kép­anyag fognak a rajzok megjelenni az én nevem alatt. Ezért is nevezem magam segédmunkásnak. Emellett persze vannak kalandjaim, kipattant a fejemből a székely kártya, amely szerkezetileg tulajdonképpen a magyar kártya, viszont a karakterek már székely történelmi szereplők. Így formáltam a mi képünkre. Legutóbbi könyvem két éve jelent meg Erdélyi képes krónikák címmel, amely képregények, apró történetek által mutatja be Erdély múltját. Ez a serdülőkorú gyerektől az öreg gyerekig mindenkinek szól.

– Hogyan tudná szavakba önteni ezt a küldetésnek is nevezhető értékteremtést? Honnan ered az ilyenfajta munkavágy?

– Azt hiszem, ez már a családtól jön, nagyapám könyvtárát átbújva. Nem nevelt senki erre. Az érdeklődést a nagyszülőktől, szülőktől kaptam meg, és azt viszem tovább. Szellemi nagyjaimnak tartom ugyanakkor Kós Károlyt, Debreczeni Lászlót, Huszka Józsefet, Keöpeczi Sebestyén Józsefet. Nálam valahol a rajz és a történelem kéz a kézben jár. Van a történelem iránti érdeklődés és van a képi megjelenítés felé egyfajta vágyakozás. Ezt élem meg a mai napig így, hatvannyolc évesen.

– Hogyan lett végül a rajzolóból mozdonyvezető?

– Fazakas Szabolccsal a kapcsolat a műemlékek révén jött létre. Az ő fejében már megvolt a makettpark ötlete, és meghallotta, hogy én otthon makettekkel is kísérletezem, így jöttem én a képbe. De nem mint a makettek elkészítője, hanem mint szaktanácsadó. Így kerültünk baráti viszonyba, majd filmet is forgattunk együtt Szent László történetéről. A Mini Erdély Parkban már úgy vagyok jelen, hogy a makettek elkészítéséhez részletrajzokat, alaprajzokat készítettem vagy szereztem be, tanácsokkal is hozzájárultam, hogy a készítő hogyan kezdjen bele. Aztán Szabinak jött a vár ötlete, hogy legyen a parkon belül egy olyan tanösvény, amely egy vár elemeit és felszereltségét mutatja be a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Így terveztem meg a várat, amely röpke két év alatt felépült. És mivel egyik projekt adja a másikat, képbe jött a nagygalambfalvi várféle, amelynek a terveit szintén én készítettem. Hála Istennek, az is testet öltött. Egyelőre nincs a tervek közt hasonló projekt megvalósítása, de ha bárkinek kipattanna hasonló a fejéből, én az embere vagyok. Ezenkívül persze hétvégi szolgálatos mozdonyvezető is vagyok Szabolcs felkérésére. Ezt szerintem a fizimiskámból rakta így össze. Nagyon szeretem a gyerekeket, bármilyen nyelven megpróbálok szót érteni velük. Meg egyébként is, hát ők a jövő.