Hirdetés

Tánczos Barna: támogatjuk a gazdasági növekedést, biztosítjuk a bérek és nyugdíjak kifizetését

A 2025-ös állami költségvetés támogatja a gazdasági növekedést, és biztosítja a bérek, valamint a nyugdíjak kifizetését – jelentette ki csütörtökön Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Tánczos Barna: támogatjuk a gazdasági növekedést, biztosítjuk a bérek és nyugdíjak kifizetését
Fotó: Tánczos Barna/Facebook

A tárcavezető Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy az egyes ágazatok finanszírozási prioritásairól egyeztetett a mezőgazdasági, a védelmi, a fejlesztési, az igazságügyi, a gazdasági, a munkaügyi, az energetikai, a környezetvédelmi és az egészségügyi miniszterrel.

„Ahogy vállaltuk, kifizetünk minden 2024 végéig megszerzett jogosultságot” – fogalmazott Tánczos. Bejegyzése szerint csak a nyugdíjakra közel 169 milliárd lejt különítettek el, miközben tavaly 152 milliárd, 2023-ban pedig 126 milliárd lejt költöttek erre a célra.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A miniszter azt is közölte, hogy a beruházásokra fordított összeg idén meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 7 százalékát. „A mezőgazdaság területén a prioritások továbbra is az állattenyésztési ágazat fejlesztésének támogatása, az INVESTALIM program folytatása és az öntözőrendszerek finanszírozása marad. A gazdaság területén folytatjuk a vállalkozások támogatását a Start-up Nation és Construct PLUS programok révén, a védelmi ipar pedig ebben az évben is megkapja a GDP több mint 2%-át” – tette hozzá.

Rámutatott, a közlekedési minisztériumnál is növelik a beruházásokra szánt költségvetést. Ebben az évben legalább 31 milliárd lejt szánnak erre a célra, miközben 2024-ben 26,1 milliárd, 2023-ban pedig 16,4 milliárd lejt fordított beruházásokra a minisztérium. Az idei költségvetésből 20 milliárd lejt csak a közúti infrastruktúra fejlesztésére költenek – derül ki a miniszter bejegyzéséből, amelyet az Agerpres hírügynökség szemlézett.

Marcel Ciolacu miniszterelnök január közepén azt nyilatkozta, hogy a kormány a hónap végéig jóváhagyja a 2025-ös állami költségvetés tervezetét.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!