Nem jár szabadnap a szülőknek a tanévnyitó napján
A képviselőház szerdán döntő házként elutasította a tanévnyitó napját a szülők számára szabadnappá nyilvánító törvénytervezetet. A Claudiu-Daniel Catană szociáldemokrata párti szenátor által kezdeményezett tervezet szerint az óvodások, valamint az elemisták és az V–VIII. osztályos tanulók szülei szabadnapra jogosultak a tanévnyitó napján.
A jogszabályjavaslat indoklásában a politikus azzal érvelt, hogy az első iskolai nap fontos esemény minden család életében, és a gyermekeknek szükségük van arra, hogy érezzék szüleik támogatását ezen a napon. Jelenleg a szülőknek szabadnapot kell kivenniük, vagy el kell kéredzkedniük a munkahelyükről, ha részt akarnak venni a tanévnyitón, és sok esetben a munkáltató nem engedi el a szülőt, vagy felrója, ha késik – tette hozzá.
A tervezetet a szenátus hallgatólagosan fogadta el 2025 decemberében – tudósít az Agerpres.
