Ingyenes ingázás a tanulóknak: még várni kell

Az új tanügyi törvény szerint az ingázás ingyenes a diákoknak, az Oktatási Minisztérium közvetlenül a buszok, vonatok működtetőinek téríti meg az utazási költségeket.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Ingyenes ingázás a tanulóknak: még várni kell
Képünk illusztráció Fotó: Balázs Árpád

A Marosvásárhelyi Rádió a honlapján azt írja, hogy az ingyenes ingázás egyelőre csak elméletben működik. A törvénynek ugyanis még nem jelent meg a módszertana, azaz nem lehet tudni, hogy a tanfelügyelőségeken vagy a megyei önkormányzatokon keresztül történik a kifizetés. Augustin Hagiu, a Romániai Szállítmányozók Szövetségének elnöke a Román Rádiónak azt nyilatkozta, meglátása szerint „legkorábban október 1-je után” tudnak majd ingyenes jegyeket kiadni. Arra számít ugyanakkor, hogy ezeket a költségeket nehéz lesz behajtani az államtól, és azt sem tartja kizártnak, hogy veszteséggel kell majd számolniuk.

Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, hogy még nagyon friss az új törvény, időbe telik, amíg az iskolák a szükséges adatokat összegyűjtik az ingázó diákokkal kapcsolatosan, és azokat közvetíteni tudják a busztársaságok felé, akik a maguk során ki tudják adni az ingyenes bérleteket.

Kifejtette, tudomása szerint a kifizetés a tanfelügyelőségeken keresztül fog történni, a busztársaságoktól kapott számlák alapján. A szükséges összegeket a tanfelügyelőségek kérik a minisztériumtól, és ezt követően fizetik ki.

Eddig nem tudok olyan esetről, hogy a kért, célirányos összegeket ne kaptuk volna meg

– fogalmazott, hozzátéve, az ingyenes bérletek kibocsátása után lehetséges azok elszámolása.

A vonatkozó kormányhatározat szerint a tanulók a vonatokon, a metróban, illetve a buszokon jogosultak az ingyenes ingázásra a tanulmányi helyük és az otthonuk között.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!