Hirdetés

Marcel Ciolacu: Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba

Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba, az ország fejlődéséhez alapvető a béke és a stabilitás – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje vasárnap Bukarestben.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Marcel Ciolacu: Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba
Archív Fotó: gov.ro

A nagyobbik kormánypárt elnöke az ország fejlesztésével kapcsolatos államfőjelölti vízióját ismertette az alakulat parlamentben tartott bukaresti rendezvényén, és az ukrajnai háborúra meg az ország gazdasági helyzetére is kitért. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint közölte: ha államelnökké választják, minden energiáját arra fogja használni, hogy az ország békében és nyugalomban fejlődhessen. Ugyanakkor a hadsereget is fejleszteni fogja, és befektetéseket eszközöl a védelmi iparban, mivel erre szükség van – tette hozzá. Hangsúlyozta: a hadsereg fejlesztése nem jelenti a kötelező sorkatonaság bevezetését.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Kiemelte: Romániát nem fogják behúzni semmilyen háborúba, a NATO-tagság és az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség száz százalékban garantálja az ország biztonságát. Arra is felhívta a figyelmet: Ukrajna támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy Románia békéje biztosított legyen.

„Nem akarunk új szomszédokat a keleti határon. Tovább támogatjuk Ukrajna függetlenségét és szuverenitását” – idézte a PSD politikusát az Agerpres. A további célok között említette az Egyesült Államokkal kötött partnerség bővítését, és hogy az európai közösség megbízható tagjaként Románia hangja jobban hallatszódjon az uniós döntéshozatalban.

Marcel Ciolacu nagy eredménynek nevezte, hogy Romániának alelnöke van az Európai Bizottságban, és

azt ígérte, hogy év végéig megvalósul a teljes körű schengeni csatlakozás, továbbá a román állampolgárok jövőre vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba.

Megválasztása esetén továbbra is „különleges” figyelmet szentelne a Moldovával való kapcsolattartásnak, támogatva Maia Sandu államfőt és kormányát, mivel ők a garancia az ország Európa-párti irányultságára – idézi az MTI Ciolacut.

A PSD államfőjelöltje arról is beszélt, hogy államfőként a külkapcsolatokban is az ország gazdasági érdekeit helyezné előtérbe. Olyan tervet javasol, mely szerint a következő öt évben 155 milliárd eurót fektetnek be közérdekű területeken, mint az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a technológia, a mezőgazdaság és a versenyképes iparágak.

Mint ismert, november 24-én tartják az államfőválasztás első fordulóját, a legújabb közvélemény-kutatások szerint Marcel Ciolacu a legesélyesebb arra, hogy bejusson a december 8-án tartandó második fordulóba.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!