Konstanca megye: a rendőrök korábban megállították a forgalomban a két halálos áldozattal járó balesetet elkövető sofőrt

A Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Constantin Glugă rendőrfőnök, főfelügyelő szerint a 2 Mai tengerparti településen két fiatalt megölő és hármat megsebesítő bedrogozott fiatal sofőrt az általa okozott baleset előtt mintegy három órával megállították a forgalomban a rendőrök, és bekísérték a rendőrőrsre, ahol megszondáztatták. Mivel az alkoholteszt eredménye negatív volt, elengedték.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 2 perc
Konstanca megye: a rendőrök korábban megállították a forgalomban a két halálos áldozattal járó balesetet elkövető sofőrt
Képünk illusztráció Fotó: Pexels

Augusztus 19-én, éjfél után háromnegyed egy körül egy férfi az 112-es segélyhívón jelentette, hogy Konstanca megyében a 39-es országúton a közlekedési szabályoknak nem megfelelően halad Vama Veche irányából 2 Mai felé egy személygépkocsi. Egy vegyes, rendőrökből és csendőrökből álló őrjárat 2:40 körül állította meg az autót, igazoltatták a sofőrt és két utasát, és a kocsit is átkutatták, minek nyomán találtak egy szál feltételezhetően marihuánás cigarettát és egy bromazepam feliratú fóliában négy tablettát. Ezeket kivizsgálásra továbbították a megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának, a sofőrt bekísérték az őrsre, ahol megszondáztatták. Az alkoholteszt negatív volt, így a fiatalembert 4 óra 30 perc körül szabadon engedték – számolt be Constantin Glugă.

A Konstanca megyei rendőrség vezetője azt is elmondta, hogy az ellenőrzéseket elvégző rendőrök szerint a sofőr láthatóan nem volt kábítószer befolyása alatt. A nyomozás azt derítette ki, hogy a rendőrőrsről távozva a 19 éves fiatalember Vama Veche üdülőtelepre ment, ahol kábítószert fogyasztott. Ezt követően ült ismét kormányhoz és követte el a két halálos áldozatot követelő balesetet reggel fél 6 körül.

Glugă azt is elmondta, hogy belső vizsgálatot rendelt el azt kiderítendő, hogy az ellenőrzéseket végző három rendőr mulasztást követett-e el, amikor a sofőrt nem vetette alá drogtesztnek is.

Cătălin Predoiu belügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy miniszteri ellenőrző testülete kivizsgálja az ügyet.

A mangaliai bírósági ügyészség ugyancsak hétfőn közölte, hogy előzetes letartóztatásba helyezték azt a fiatalembert, aki bedrogozva gyalogosok egy csoportjába hajtott autójával szombaton hajnalban Vama Veche közelében, két fiatal halálát okozva – írja az Agerpres hírügynökség. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!