Hirdetés

Januárban kezdődik az érettségi

Előre hozták az érettségi vizsga úgynevezett szóbeli részét, a kompetenciapróbákra a héten iratkozhatnak be a középiskolák végzősei. Ugyanakkor ez az utolsó hete a tanév második moduljának, pénteken az utolsó tanóra után elkezdődik a bő kéthetes téli szünidő.

Asztalos Ágnes
Januárban kezdődik az érettségi
Szóbeli vizsgára váró diákok. Tegnaptól lehet iratkozni Fotó: László F. Csaba

A 2024–2025-ös tanévben jelentős módosításokkal szervezi meg a tanügyminisztérium az érettségi vizsgát: a kötelező szóbeli próbákat előre hozták a tanév közepére, az írásbelit pedig már június első felében lebonyolítják. A második modul utolsó hetében, december 16–20. között kell beiratkozniuk a diákoknak a szóbelikre, azaz a kompetenciapróbákra, a megmérettetés január 27-én rajtol a román kommunikációs felkészültség felmérésével. Mint ismert, ebben a szakaszban nem jegyet, hanem minősítést kapnak a diákok, az utolsó próba, amely a digitális kompetenciákat méri, február 7-én zárul. A végzősök saját iskolájukban vizsgáznak. Érdekessége az új vizsganaptárnak, hogy az érettségi szóbeli szakasza megelőzi a próbaérettségit, amelyet márciusban szerveznek majd meg. 
Ez a hét az utolsó a második modulból, december 20-án elkezdődik ugyanis a téli vakáció, amely két hivatalos ünneppel kiegészülve (vízkereszt és Keresztelő Szent János napja) január 7-ig tart, a tanintézetek január 8-án népesülnek be újra. A hat és fél hetes modul az úgynevezett sívakációval zárul, ez az egyetlen, amelynek időpontját nem központilag határozzák meg. A Hargita megyei tanfelügyelőség az egyhetes szünidőt február utolsó hetére időzítette.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!